A felújítás a gyorsabb haladás és a mielőbbi befejezés érdekében a Pozsonyi út folyamatos félpályás korlátozásával fog megvalósulni. Jó hír viszont, hogy az itt közlekedőknek nem kell majd dugóban ácsorogniuk, mert a munkálatok idejére Fertőrákos felől Sopronba a Pozsonyi út egyirányú lesz.
A Sopronból Fertőrákos irányába haladó forgalom számára pedig terelőutat jelöltek ki az új balfi csomópont és az M85 még át nem adott szakaszán keresztül. A gyorsforgalmin haladó terelésen 60 km/h sebességkorlátozás mellett, egy sávon lehet majd közlekedni.
Ezen az új szakaszon az elzárt sávban még munkagépek és munkások dolgozhatnak, ezért kérünk mindenkit, hogy erre mindenképpen fokozottan figyeljen!
Valamint a zavartalan és biztonságos közlekedés érdekében legyen kiemelt figyelemmel a terelést mutató jelzésekre is!
Változás lesz a Széleskuti, Fehéregyházi és Zárányi utcák közlekedésében is, mert a felújítási munkálatok ideje alatt ezekből az utcákból a Pozsonyi útra nem lehet majd kihajtani. Innen a belváros felé a Rákosi és a Verő József utcákon keresztül lehet majd kijutni. A közvetlenül a Pozsonyi útra nyíló kapubejárók átjárhatóságát a konzorcium biztosítani fogja a felújítás közben is.
A tömegközlekedést használók pedig tegnapi cikkünkből tájékozódhatnak!
A biztonságos közlekedés érdekében kérjük fokozott figyelemmel vezessenek, szigorúan tartsák be a korlátozó jelzéseket, és óvják az úton dolgozókat! A DS Konzorcium igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy október végén minden közlekedő megelégedésére egy szebb, biztonságosabb útszakaszt adjon át.