A Soproni Rendőrkapitányság bejelentés alapján indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozók több hónapon át tartó munkája eredményeként beazonosították a drogterjesztőket, H. Anitát, valamint fiát, B. Sándort. A kábítószer-terjesztő családtagokat a bűnügyesek 2020. november 24-én Sopronban fogták el.
A 40 éves anya és 19 éves fia lakásán tartott kutatások során a nyomozók - hűtőszekrényben, dísztárgyakba és dobozokba rejtve - egy kilogramm marihuánát, 480 ecstasy tablettát, körülbelül fél kilogramm metamfetamint, kisebb mennyiségben kokaint, illetve jelentős értékben készpénzt találtak, és foglaltak le. A rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében intézkedtek több ingóság lefoglalására is.
Az eljárásban az anya elismerte, hogy a különböző fajtájú kábítószereket értékesíteni akarta, és ezért tartotta otthonukban.
A nőt és fiát kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.