| 2019. november. 2. | 1 perc olvasás

Kábítószert fogyasztott és bódultan vezetett

A Csornai Rendőrkapitányság befejezte egy 31 éves kónyi férfival szemben indult ügy vizsgálatát.

Csornán, a Soproni úton igazoltatták a járőrök egy Audi típusú gépkocsi vezetőjét 2019. március 10-én az esti órákban. Az ellenőrzéskor átvizsgálták a gépjárművet, a sofőr ruházatát és csomagjait is, amelynek során a férfi nadrágjának zsebéből kettő fecskendő került elő. Ezek közül az egyikben kábítószergyanús anyagmaradvány, míg a másikban fehér, por halmazállapotú anyag volt. A 31 éves kónyi járművezető a rendőröknek elismerte, hogy kábítószert fogyasztott, amit - elfogását és a rendőrkapitányságra történt előállítását követően- a vele szemben alkalmazott drogteszt is igazolt.

A nyomozás során kirendelt toxikológiai szakértői vélemény alapján a férfitől lefoglalt, leforrasztott végű fecskendőben lévő por metamfetamint tartalmazott, amelynek mennyisége meghaladta a csekély mennyiség felső határát, így a férfit kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 31 éves járművezető a cselekmény időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, így a férfit bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A Csornai Rendőrkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.

Legnépszerűbb cikkek