| 2019. augusztus. 2. | 1 perc olvasás

Kábítószert fogyasztottak, egyikük árulta is

Kábítószer fogyasztókat fogott el a rendőrség Sopronban, egyikük árusította is a tiltott szert. A nyomozók mindhármukat gyanúsítottként hallgatta ki, a 25 éves férfit és a 23 éves nőt kábítószer birtoklása vétségének-, míg a 33 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök 2019. július 31-én 20 órakor igazoltatták egy személyautó sofőrjét és utasát Sopronban. A gépjármű átvizsgálásakor a csomagtartóban kábítószergyanús anyagot találtak az intézkedők. Az autóban ülők elismerték, hogy kábítószert fogyasztottak, ezért a 25 éves férfit és 23 éves női utasát elfogták, és előállították a helyi rendőrkapitányságra. A velük szemben alkalmazott gyorsteszt mindkettőjüknél pozitív eredményt mutatott.


police.hu

Ugyanezen a napon, a rendőrök 20 óra 15 perckor igazoltattak a soproni Színház utcában egy férfit, aki szintén bevallotta az intézkedőknek, hogy kábítószert fogyasztott, ezért őt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A 33 éves helyi lakos gyorstesztje is pozitív lett. A lakásán tartott kutatás során a rendőrök kábítószergyanús anyagokat és digitális mérleget foglaltak le. A nyomozás során felmerült annak a gyanúja, hogy a férfi a kábítószerrel kereskedik is, nemcsak fogyasztja.

A nyomozók mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárást a Soproni Rendőrkapitányság szakértő bevonásával folytatja.

Legnépszerűbb cikkek