A meghitt, családias hangulatú összejövetel jó apropó volt arra, hogy az utóbbi év nagy teljesítményeiről is lerántsák a leplet, ugyanis az elért szép eredményeket kitették a falakra, hogy ez motiválhassa a jövő sportolóit.
A rendezvényen részt vett dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, valamint dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is.
A polgármester köszöntőjében kiemelte: 2023-ban van mire emlékezniük a fiataloknak, hiszen egy nagyon sikeres évet zártak. Külön köszönetét fejezte ki a szakembergárda mellett a szülőknek is, akik áldozatot hoznak azért, hogy a gyerekek sportolhassanak.
A városvezető folytatta: "Sopronban nagyon sokan sportolnak, sok munka van benne és felelősség: az önkormányzatnál azon dolgozunk, hogy azokat a feltételeket meg tudjuk teremteni, amivel hozzájárulunk, hogy a tehetség kiaknázatlanul ne maradjon. Ha ez sikerül, akkor jól dolgozunk."
Horváth József, a sportiskola szakmai igazgatója köszöntőjében nemcsak a 2023-as évet méltatta, hanem közel 20 év munkáját is. Ezalatt az idő alatt számos elismerést szereztek, ebben nagy szerepük volt azoknak, akik támogatták a sportiskolát.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%252012%2520december%2Fkos%25C3%25A1r%2520%25C3%25A9vz%25C3%25A1r%25C3%25B3%2F20231222_kosarasevzaro_andras-03057.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F07%2F51%2F20231222-kosarasevzaro-andras-03051.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F5e%2F8c%2F20231222-kosarasevzaro-andras-03096.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F4c%2F0d%2F20231222-kosarasevzaro-andras-03108.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F7f%2Fa8%2F20231222-kosarasevzaro-andras-03113.jpg)