Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, önkormányzati képviselő ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy advent idején és karácsony közeledtével az emberek szívébe és lelkébe is ünnepi hangulat költözik, és a hétköznapok rohanásában kicsit jobban vágyunk a nyugalomra, meghittségre, szeretetre, talán jobban is odafigyelünk embertársainkra. Fontos, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak, akiknek szüksége van rá, hiszen nem tudhatjuk, nekünk mikor lesz szükségünk önzetlen segítségre és támogatásra. Dr. Farkas Ciprián azt kívánta, hogy az ünnepekből merítkezve vigyük magunkkal a karácsony üzenetét a hétköznapokba is.
Az ünnepségen Dr. Farkas Ciprián ajándékcsomagokat adott át, majd a dESZKa társulat műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A társulat zenés előadással és színházi jelenetekkel tette hangulatossá és vidámmá ezt a délutánt és az ünnepvárás pillanatait.
fotók: Griechisch Tamás