| 2020. október. 9. | 1 perc olvasás

Karanténban a szombathelyi kosarasok, elmarad a Falco - Sopron KC

„Szombaton, Szombathelyen, a Falco otthonában lépett volna pályára csapatunk, ám a Falco kosarasai – akik a múlt csütörtöki, Zalaegerszeg elleni mérkőzésen pályára léptek – megkapták a népegészségügy hivatalos határozatát, miszerint igazoltan COVID-19 fertőzött beteg szoros kontaktjai – áll az SKC oldalán feltüntetett hivatalos közleményben.

A szombathelyi játékosok, és a szűk stáb járványügyi megfigyelés alá került, október 11-ig, vasárnapig, azaz a szombathelyi csapat játékosai karanténban vannak, így a Falco-SKC meccs elhalasztásra került.

Az elhalasztott találkozó miatt a soproniak sem feltétlenül bánkódnak: „tekintettel arra, hogy az első két bajnokinkon mennyire tartalékosan, öt játékost nélkülözve voltunk kénytelenek pályára lépni és azok közül, akik játszani tudtak, sem volt mindenki tökéletes állapotban, szakvezetésünk ezúttal nem igazán bánkódik azért, hogy a dolgok így alakultak, úgy is mondhatnánk, nyertünk egy kis időt, pár napot.”

A fáradt játékosok ezt az időt regenerációra, míg akik még nincsenek a legjobb kondiban, ők pedig utolérhetik magukat.

Noha a felnőtt bajnoki elmarad, az U20-as találkozót a két klub utánpótlás csapatai le fogják játszani, méghozzá az eredetileg tervezett időpontban, 15 órától.

Az SKC a következő bajnokiját a tervek szerint jövő szerdán játssza majd Szegeden.

 

 

borítóképünk forrása: www.sakc.hu

Legnépszerűbb cikkek