Sopront egyre gyakrabban említik a kilátók városaként, hiszen sok kilátónk van, viszonylag kis területen. Nagy népszerűségnek örvendenek, mindegyikhez jelzett turista útvonalon juthatunk el. A csodálatos látványnak és az erdei hangulatnak köszönhetően rendkívül nagy a kilátók látogatottsága, ezért is fontos a precíz karbantartás, hiszen gyorsan megtörténhet a baj.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F72%2Fcc%2Fimg-1763-jpg_2jj2.jpg)
„Faépítményekről van szó, a Károly-kilátó kivételével és magas építményekről, amik rendszeres karbantartást igényelnek. Tavasz elején tüzetesebben átvizsgáljuk a kilátókat, ellenőrzést végzünk a rögzítő elemeken és a csavarokon. A faszerkezet mozgásából adódóan ezek időnként meglazulnak, de sajnos arra is van példa, hogy a látogatók leszedik őket és magukkal viszik emlékbe” – tudtuk meg Bánáti Lászlótól, a TAEG Zrt. közjóléti vezérigazgató-helyettesétől.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe5%2Fcc%2Fimg-1775-jpg_48wp.jpg)
A szakember hangsúlyozta: kiemelt turisztikai célpontnak számítanak a kilátók, hiszen a parkerdőbe látogató közel egymillió érdeklődő java része felkeresi ezeket az építményeket.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffe%2F8c%2Fimg-1769-jpg_q0if.jpg)
A Tanulmányi Erdőgazdaság arra kéri a turistákat, ha bármilyen rendellenességet észlelnek a kilátókban, azonnal jelezzék feléjük, hogy mihamarabb orvosolni tudják a hibákat, hiszen egy törött lépcső is könnyen balesethez vezethet.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6c%2F75%2Fimg-1789-jpg_csxl.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F47%2F07%2Fimg-1784-jpg_ikdx.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa0%2F1c%2Fimg-1774-jpg_e_9f.jpg)