Karl Nehammer lesz az új kancellár Ausztriában

  2021. december 3. - www.sopronmedia.hu (volksgruppen.orf.at)

A 49 éves Karl Nehammert, az eddigi belügyminisztert választotta elnökévé pénteken az Osztrák Néppárt (ÖVP), és ő lesz Ausztria következő kancellárja is. Az új kancellár megválasztásával három minisztérium élére is új ember kerül.

Karl Nehammer pénteken sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magnus Brunnert választotta a következő pénzügyminiszternek. Brunner, aki eddig a környezetvédelmi minisztériumban dolgozott, Gernot Blümel utódja lesz, aki csütörtökön azután mondott le, hogy Sebastian Kurz távozott pártelnöki tisztségéből. Az új belügyminiszter Gerhard Karner lesz, aki eddig az Alsó-Ausztriai Tartományi Parlament alelnöke volt. Heinz Faßmann oktatásügyi minszter Martin Polascheknek, a Gráci Egyetem rektorának adja át miniszteri beosztását.

Sebastian Kurz korrupcióval gyanúsított korábbi kancellár csütörtökön bejelentette, hogy visszavonul a politikától, és lemond pártjában betöltött elnöki tisztségéről. Kurz után kancellári utódja, Alexander Schallenberg közleményében jelezte, hogy alig két hónappal kinevezését követően lemond kormányfői pozíciójáról. Csütörtökön este Gernot Blümel pénzügyminiszter szintén bejelentette, hogy lemond. Az ügyészség Sebastian Kurz mellett Gernot Blümel ellen is nyomoz, szintén korrupció és vesztegetés gyanúja miatt.

Borítókép:APA/Herbert Neubauer

Kérem, várjon... Kérem, várjon...