Vasárnap 17 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy sopronkövesden egy szépkorú férfi – előzetes szóváltás nélkül – egy karóval többször is megütötte szintén idős szomszédja karját és fejét. A járőrök a bántalmazót elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.
Ezen kívül még egy erőszakos bűncselekményre is sor került Csornán.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. június 6-án 16 óra 37 perckor, miszerint Csornán, egy dohánybolt parkolójában bántalmaztak egy fiatalt. A helyszínre érkező járőröknek a 19 éves sértett elmondta, hogy miközben kilépett a dohányboltból, szóváltásba keveredett egy másik vásárlóval, aki sérelmezte, hogy ő túl sokáig volt bent az üzletben. Az indulatos férfi a kezében tartott telefonjával megütötte őt, amitől felrepedt a szemöldöke. Bántalmazója a vásárlást befejezve meglátta, hogy ő és barátai még a parkolóban tartózkodnak, ekkor autójából egy csavarkulcsot vett magához, amit kezében tartva hozzájuk lépett és kioktatta őket.
Az egyenruhások elfogták a helyszínen tartózkodó feltételezett elkövetőt, akit a Csornai Rendőrkapitányságra előállítottak, ahol a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a döri lakost.
Borítókép: illusztráció