| 2021. július. 12. | 1 perc olvasás

Kártevő miatt pusztulnak a tuják

Egy új kártevő miatt pusztulnak a tuják városszerte. A barnás foltokért, illetve a teljes kiszáradásért a boróka-tarkadíszbogár felelős, amelynek a petéi a növényt belülről károsítják. Tápanyaggal és gyakoribb öntözéssel megvédhetjük az örökzöldjeinket.

Több olvasónk is jelezte, hogy barnulnak, pusztulófélben vannak a tujáik. A növény megbetegedését egy új kártevő okozza, a boróka-tarkadíszbogár, amely a petéit a tuja héja alá helyezi el. – A lárva, abban a pillanatban, hogy életre kel, körberágja a szállító edénynyalábokat a tuja szárában, így megszűnik a víz- és tápanyagszállítás, ennek következtében pedig elhal a növény az adott ágrészen. Teljes kifejlődésük után a bogarak  kirágják magukat a tujából, és a röpnyíláson át kiröpülnek. A szárazabb helyeken emiatt rendkívüli módon pusztulnak a tuják – mondta el Nagy Zsolt, a Pihenőkereszti Díszfaiskola tulajdonosa. 


fotó: macroadventures.com

A tujapusztításért felelős rovar elleni védekezés nem egyszerű. Hatásos módszer csak a rajzó, tehát a repülő bogár ellen van, mégpedig olyan rovarölőszer, amelyet bogarak ellen fejlesztettek ki. A védekezést tovább nehezíti, hogy a bogarak rajzása elhúzódó, így tavasztól őszig bármikor megjelenhetnek.
A növény gyantafolyással próbál védekezni a kártevő ellen, azonban mi is tehetünk a tuja egészségének megőrzéséért. - Az örökzöldeknek adjunk magnézium- és mangántartalmú tápanyagot, és gyakrabban, több vízzel öntözzük a növényeinket ebben az időszakban – tanácsolta a szakértő. 

Amennyiben a kártevő már megtámadta a tuját, érdemes kivágni az elhalt területeket. Ilyenkor a barnulás alatt 10 centivel vágjuk le az érintett ágat. Ha a növény menthetetlen, ki kell vágni, és más fajokkal helyettesíteni.  

Címkék: tuja

Legnépszerűbb cikkek