Október 1-jén szakmai programok, előadások, barista verseny, kóstolási- és vásárlási lehetőség várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
A Kávézz Sopron! című rendezvény 9 órakor nyitja kapuit. A Liszt központ második emeletén 17 kiállítónál lehet kóstolni és vásárolni, nem csak kávét, hanem csokoládét, süteményt, kávés koktélt és sört is. A Petőfi terem ad helyet a 8 szakmai előadásnak, melyek óránkénti váltással, 10-től 19 óráig zajlanak. Az előadásokon kávéval vagy ahhoz kapcsolódó különlegességekkel foglalkozó szakemberek osztják meg tapasztalataikat a közönséggel.
10 versenyző méri össze tudását a 14 órakor kezdődő barista versenyen, az SCAE Hungary, Egyesület a Magyar Kávékultúráért szervezésében. A megmérettetésre az ország több pontjáról érkeznek versenyzők, és lesz egy osztrák induló is. A verseny során négy állomáson kell bizonyítani: elsőként egy kóstolási, majd egy latte art feladatban, ezt követően rendeléseket kell készíteni megadott időre minél jobb minőségben, végül pedig egy adott kávéból kell a lehető legjobb ízeket kinyerni valamilyen filteres technológiával. A feladatokat 14 fős bírói csapat értékeli, a verseny legjobbja Londonba utazik, ahol szakmai programokon tökéletesítheti tudását.
A Kávézz Sopron! keretében a különféle italkeverési technikákkal is megismerkedhetnek az érdeklődők Németh Norbert flair bartender és Schök Norbert classic bartender koktélkészítő szemináriumán. Időtartama két óra, témáját tekintve bemutatásra kerül a rum, és a résztvevők kipróbálhatják az alap flair technikáit. A szemináriumon való részvétel árát a rendezvényre szóló belépőjegy nem tartalmazza, arra külön lehet jelentkezni. A jelentkezési lap és további információ elérhető a www.prokultura.hu oldalon.
Molnár Attila, négyszeres magyar barista bajnok szervezésében kerül sor 17:45-től a Gerilla Art elnevezésű latte art versenyre, melyen a baristák kreativitását vidám és egyben szokatlan módon tesztelik, ugyanis bármilyen "idegen" tárgyba önthetnek Latte Art mintákat.
A Kávézz Sopron! programját Miles Davis emlékkoncert zárja, Varga Gábor és barátai közreműködésével, a Liszt központ földszinti kiállítóterében pedig egész nap megtekinthető a soproni fotós, Somosi Tamás kávé ihlette képeinek kiállítása.
Részletes program, további információ a www.prokultura.hu oldalon és az esemény Facebook oldalán található.