5 nap alatt több, mint 150 ezer vendéget várnak Sopronba, a 26. VOLT-ra. A rendezvény keddi kapunyitása előtt hétfőn a főszervezők, a városvezetés és a sajtó munkatársai járhatták be a fesztivált: a bejárattól a kisebb helyszíneken át, a hét emelet magas nagyszínpadig.
Az eseményen Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere elmondta: a szervezőkkel közös érdekük a fesztivál sikere, hiszen a VOLT olyan esemény Sopron életében, amely komoly turisztikai és gazdasági lehetőséget hordoz magában. A polgármester hozzátette: külön öröm, hogy rengeteg hazai és külföldi fiatal érkezik a Leghűségesebb Városba, akik remélhetőleg a későbbiekben visszetérnek majd.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd6%2Fb8%2Fvolt-bejaras-tom-9005_lf6r.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Ahogy az elmúlt években, idén is sok újdonság várja majd a fesztiválozókat. Említésre érdemes a Hello Hungary Village, ahol hazánk négy ismert Youtube-ere egész nap élőben mutatja majd be Sopront és a VOLT-ot - emelte ki Filutás Anna, a VOLT főkoordinátora. Jelentős újdonság, hogy a VOLT-on csak úgynevezett repoharakat használnak. A fesztiválozók vásárolhatnak ilyen egyedi tervezésű poharat, amely nem visszaváltható, de nem kell mindvégig maguknál hordaniuk. Bármikor beválthatják tokenre, majd ennek átadásával egy újat szerezhetnek be a következő vásárláskor. A szervezők szerint ezzel minimálisra csökken a hulladéktermelés a rendezvényen. Újítás még, hogy idén először lehet majd karszalaggal fizetni a VOLT-on.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F73%2F59%2Fvolt-bejaras-tom-9197_n4q7.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Idén a fesztiválon olyan sztárok lépnek színpadra, mint a Depeche Mode, az Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts, vagy Steve Aoki. Lobenwein Norbert alapító-főszervező szerint ezzel a zenei kínálattal a legszerethetőbb hazai fesztiválként nyilvántartott VOLT egyben a legeklektikusabb esemény címére is joggal pályázhat. Hozzátette: pár éve még nem gondolták, hogy a Depeche Mode első, hazai fesztiválkoncertjére éppen a VOLT-ra érkezik majd.
Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője szerint a zenei változatosság hozzájárul ahhoz, hogy rekordszintű bérleteladás mellett több tízezerrel nőtt az eladott napijegyek száma. Fülöp Zoltán azt is elmondta, hogy a csütörtöki nap már teltházas, és a rendezvény idejére szállást is csak szerencsével találhat aki Sopronban és a környékén keresgél.
Bár a VOLT az adatok szerint a magyarok kedvence, egyre nagyobb az érdeklődés külföldről is. A Visegrádi Csoport Magyar elnöksége alkalmából fellép a VOLT nyitónapján egy cseh, egy szlovák és egy lengyel zenekar is Sopronban.