| 2020. december. 18. | 2 perc olvasás

Kemény János, az informatika úttörője

Tudtad, hogy Kemény János György (John G. Kemeny, Budapest, 1926. május 31. – New Hampshire, USA, 1992. december 26.) magyar-amerikai matematikus, számítástechnikus munkájának eredménye a BASIC (Beginner's All Purpose Symbolic Instruction Code) programozási nyelv kifejlesztése, ami a 80-as években több számítógép „beépített” nyelvévé vált?

Az első BASIC-program 1964. május 1-jén hajnali 4 órakor futott le. Kemény vallotta: „A BASIC-nyelvet nem azért találtuk ki, hogy egy újabb számítógépnyelvet csináljunk. Azért találtam ki, mert úgy éreztem, hogy a számítógépet hozzáférhetővé kell tenni minden egyetemi hallgató számára."

Kemény a ma közkedvelt elektronikus levelezés (e-mail) úttörője is volt. Felesége egy 200 km távolságban lévő főiskolán dolgozott. A két főiskola központi gépének összekapcsolásával létrejött az első „internet”, amelyen keresztül levelezhettek.

27 évesen meghívták a Dartmouthi Főiskolára matematikaprofesszornak. Két év múlva a Matematikai Intézet vezetője lett. 1962-ben ő javasolta az egyetemi számítógépközpont megépítését is; a központot végül 1966-ban adták át. 1963-ban elkészült a Thomas Kurtz-cal közösen kidolgozott, első időosztásos számítógépes rendszer, amely megnövelte a processzorok kihasználtságát, ezzel a rendszerteljesítményét is. Ezért a vívmányáért 1990-ben megkapta az IBM első Louis Robinson-díját.

Balra Thomas Kurtz, jobbra Kemény János A Dartmouthi Főiskolán
Balra Thomas Kurtz, jobbra Kemény János A Dartmouthi Főiskolán
Dartmouth College Library

1970-ben a főiskola rektora lett, ezt a tisztet 1981-ig töltötte be – munkásságával, eredményeivel téve világhíressé a kis vidéki főiskolát. Több újítást is bevezetett. Lehetővé tette feketék, nők és indián őslakosok beiratkozását a főiskolára.

A kifejlesztendő számítógépes nyelvvel kapcsolatos igényeket Kemény így fogalmazta meg:

1. A nyelvet a kezdő is könnyen megtanulhassa.  2. Sokoldalú nyelv legyen: bármilyen célra készülhessen program.  3. Magas szintű utasításai utólag tanulhatók, árát ne a kezdő fizesse, hanem a haladó.  4. A nyelv legyen interaktív használó és számítógép között.  5. Világos, érthető hibaüzeneteket adjon használóinak.  6. Kis programokra gyorsan válaszoljon.  7. Használható legyen a gép szerkezetének ismerete nélkül.  8. Védje a használót a computer operátorrendszerének gondjaitól.

A Kemény – Kurtz szerzőpáros által kidolgozott Basic óriási karriert futott be, több, később kifejlesztett programnyelv alapjává vált, többek közt a Visual Basic is erre épült. 


https://hu.wikipedia.org/

Forrás: https://hu.wikipedia.org/

Borítókép: Kemény János 1962-ben

Forrás: Google Arts & Culture

Legnépszerűbb cikkek