| 2020. április. 16. | 2 perc olvasás

Kerékpáros turizmus: több mint 650 millió forintos fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térségben

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség konzorciumvezetésével átfogó fejlesztési csomag valósul meg a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térség területén a kerékpáros turizmus erősítésére. Elsősorban szolgáltatásfejlesztési beruházások valósulnak majd meg, a munkálatok célja a térség turisztikai élménykínálatának bővítése és ezáltal a turizmus élénkítése. Csütörtökön a fertőújlaki munkálatokat mutatták be.

A projekt fontos része a kerékpárutak fejlesztése. Megújul a Sopron-Fertőrákos szakasz, a fertőrákosi Patak sor és a fertőújlaki Fő utca útburkolata, valamint az érintett területeken kiépül a megfelelő kerékpáros infrastruktúra. A fejlesztés részeként megállópontokat alakítanak ki. 15 helyszínen kerékpáros pihenőhelyeket létesítenek, ahol padokkal, asztalokkal, térképes információs táblákkal, illetve helyenként ivókutakkal találkozhatnak majd a kerékpározók.

A fejlesztéssel érintett települések: Sopron, Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőd, Sarród, Sopronhorpács, Zsira, Röjtökmuzsaj és Bük.

Fókuszban a szolgáltatásfejlesztés

A szolgáltatások megfelelő színvonalának elérése érdekében fontosak a látogatók visszajelzései, ezért három helyszínen új, szenzoros forgalomszámláló-eszközöket is elhelyeznek. Emellett a fejlesztésekhez szükséges eszközparkot is modernizálják: a projekt lehetőséget biztosít új kerékpárok, informatikai és hangtechnikai berendezések, szervizcsomagok, valamint rendezvény lebonyolításához szükséges eszközök beszerzésére.

Kerékpárút fejlesztés: Fertőújlakon már dolgoznak
Kerékpárút fejlesztés: Fertőújlakon már dolgoznak
fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Új minősítési rendszert alakítanak ki

A projektgazda Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség bevezeti a legismertebb, az Európai Kerékpáros Szövetség által is ajánlott BikeFriendly nemzetközi kerékpáros turisztikai minősítési rendszert, ami egyben a program nemzetközi minőségbiztosítását is jelenti. A fejlesztés célja, hogy a megújuló kerékpárutak és szolgáltatások a nemzetközi elvárásoknak is megfeleljenek, ezzel is vonzóbbá téve a térséget a külföldi kerékpáros turisták számára is.

Mobilapplikáció és szemléletformáló rendezvények

A projekt részét képezi továbbá egy látogatóbarát mobilapplikáció és kerékpáros turisztikai portál fejlesztése. A megújult útvonalak és szolgáltatások népszerűsítésére turisztikai szemléletformáló rendezvényeket és programokat szerveznek, emellett marketingkommunikációs eszközökkel is a térség kerékpáros turisztikai életének felpezsdítésén dolgoznak a szakemberek.


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila csütörtökön Fertőújlakon tekintette meg a beruházást és elmondta, hogy egy átfogó fejlesztési csomag valósulhat meg a térségben, ennek része 15 kerékpáros-pihenőhely, amely közül az egyik Fertőújlakon épül és a kivitelezés hamarosan elkezdődik. A településen a kerékpárútfejlesztés részeként több mint 50 millió forintból újul meg egy 1 kilométeres szakasz, útszélesítéssel, patkával, ami azért kiemelten fontos, mert a Fertő tó körüli kerékpárútnak a része, Ausztriából itt érkeznek meg a kerékpárosok Magyarországra. 

Papp Gyula, Sarród polgármestere (Fertőújlak közigazgatásilag Sarródhoz tartozik)  hozzátette: közel 30 éves elmaradást tudnak teljesíteni a telpülés lakói felé a beruházással, hiszen ez idő alatt nem volt jelentős út- és járdafelújítás itt. A kerékpáros turizmus is jelentős, 8 éve létesült a kerékpárút, ami lehetőséget ad a kerékpárosoknak, hogy megismerjék a nemzeti park bemutatóhelyeit is.

A projekt konzorciumvezetője a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, további konzorciumi tagok a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., valamint a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. A projekt a GINOP-7.1.9-17-2018-00020 pályázat keretén belül, várhatóan 2020. végéig valósul meg.  

Barcza Attila, Papp Gyula
Barcza Attila, Papp Gyula
fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek