Horváth Márta óvodavezető elmondta: az autómentes közlekedés azon kívül, hogy környezetkímélő, a gyerekek mozgásfejlesztését is segíti, ami az óvoda kiemelt célja.
Tóth Éva önkormányzati képviselő a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnökeként kapott meghívást a rendezvényre. Elmondta: "a hétvégi Tekerj Sopron! népszerű bringásrendezvény után öröm, hogy a Jereván lakótelepen a legkisebbek is egy vidám köztéri akció keretében hívják fel a figyelmet az autómentesség fontosságára, ezért is fogadtam el a Jereván lakótelep közösségeivel együttműködő óvodai közösség meghívását az eseményre a részönkormányzat elnökeként.
Az, hogy az ovisok rollerekkel, biciklikkel kerekeznek egyet óvodájuk körül, fontos, mert a legfogékonyabb korban és általuk is megérthető módon találkoznak a környezetvédelem fontosságával, és azért is fontos, mert így egy kiemelt ügy kapcsán ismételten részeseivé válnak a nagyobb közösségük életének. Érzik, hogy kell és lehet tenni a környezetünkért, egymásért."
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%252009%2520szeptember%2F20230922%2520aut%25C3%25B3mentes%2520trefort%2F2023.09.22_trefortter_ovi_tom_0399.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F45%2F32%2F20230922-trefortter-ovi-tom-0285.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F68%2F87%2F20230922-trefortter-ovi-tom-0288.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ff5%2Ff0%2F20230922-trefortter-ovi-tom-0306.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fe2%2Fc5%2F20230922-trefortter-ovi-tom-0317.jpg)