| 2022. január. 31. | 1 perc olvasás

Kerítésnek ütközött a jogosítvány nélkül vezető férfi

A rendőrök négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Fertőrákoson, a Fő utcában 2022. január 30-án 1 órakor. Egy 19 éves soproni férfi közlekedett személygépkocsival a falu központja felől a Strand út irányába. Haladása során nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, amelynek következtében a nedves útfelületen az autó megcsúszott és a menetiránya szerinti bal oldalon egy közintézmény kerítésének ütközött. A sofőr adatainak ellenőrzésekor a rendőrök megállapították, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel.


fotó: police.hu

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A szolgálatot ellátó állomány összesen három embert fogott el, ebből egy fővel szemben az ellene érvényben lévő körözés miatt, két emberrel pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt intézkedtek. 

A járőrök intézkedéseik alkalmával huszonkét közigazgatási és negyvenhét helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben büntetőfeljelentést, míg tizenkét esetben szabálysértési feljelentést tettek.

Az egyenruhások 1253 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során egy esetben jelzett pozitív értéket a műszer.

Borítókép; police.hu

Legnépszerűbb cikkek