| 2021. március. 7. | 1 perc olvasás

Két ittas sofőrrel szemben intézkedtek

Az egyik feltehetően ittas járművezető balesetet is okozott.

A soproni rendőrök 2021. március 6-án 8 óra 5 perckor egy 34 éves gépkocsivezetőt igazoltattak, aki Szakonyban, a Fő utcán közlekedett autójával. Az ellenőrzésekor vele szemben alkoholtesztert is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, így a sofőrt elfogták és további mintavételre előállították, majd vele szemben büntetőeljárást indítottak.

Ugyanazon a napon a délutáni órákban egy 30 éves járművezető közlekedett Nagylózson, a Kossuth utcában, a Zrínyi utca felől a Vörösmarty utca irányába. Haladása során a Kossuth utca 1. szám előtt, az úttest mellett jobb oldalon álló tűzcsapnak ütközött, feltehetően az eltúlzott sebessége miatt. Mivel a helyszínen felmerült a gyanú, hogy a sofőr úgy vett részt a forgalomban, hogy előtte alkoholt fogyasztott, vele szemben tesztert alkalmaztak a járőrök, ami pozitív értéket mutatott. A baleset során a járművezető megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A férfival szemben a Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indít.

Legnépszerűbb cikkek