A falu határában, az autósok számára talán még kicsit szokatlanok az új eszközök, amelyek a járművezetők aktuális sebességét mutatják. - A település mindegyik bejáratához helyeztünk egy-egy ilyen berendezést – tudtuk meg Duschanek Pétertől, Harka polgármesterétől. - Így a Sopron és a Kópháza felől érkezőket egyaránt figyelmeztetik ezek az eszközök arra, hogy lakott területre érkeznek, ahol 50 km/h a sebességhatár – fűzte hozzá.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fupload%2Fkcfinder%2Fimages%2Fsebess%25C3%25A9gj%25C3%25B3.jpg)
A kihelyezett táblákra a megnövekedett forgalom, és lakosságszám folyamatos gyarapodása miatt volt szükség. - Rengeteg gépjármű halad át Harkán, amelynek több oka van – világított rá a polgármester. - Az egyik, hogy Sopron lővereki részét, illetve a GYSEV pályaudvarát sok utazó a településünkön keresztül közelíti meg. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a község lakossága az elmúlt években drasztikusan megnőtt, lassan 2800 fölé ér ez a szám. A táblákkal azt szeretnénk elérni, hogy a forgalom kezelhetőbbé váljon, mérséklődjön – fejtette ki.
A beruházás a közösségi összefogás eredményeként valósult meg, hiszen a képviselő-testület tagjai állták a költségeket.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa3%2F8e%2Fsebesseg2_uv3n.jpg)