| 2019. november. 18. | 1 perc olvasás

Két új, ingyenes e-töltőt adott át az ALDI Sopronban

Két új helyen is ingyenes töltési lehetőség várja az e-autósokat Sopronban: az ALDI Győri úti és Ágfalvi úti üzletének parkolóiban három töltőoszlop hat töltőpontjának segítségével tölthetők fel az elektromos- és plug-in hybrid autók akkumulátorai.

2018 őszén kötött az ALDI ész E.ON megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI-üzlet parkolójában lesz elérhető az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpont. Az országosan 81 települést érintő hálózat kiépítése 2019 tavaszán kezdődött meg, azóta pedig Nyíregyházától Debrecenen át Zalaegerszegig immár 13 üzlet esetében át is adta a két cég a töltőpontokat. A tervek szerint idén év végéig összesen 25 áruház parkolójában lesz elérhető a töltési szolgáltatás, a jövő év első félévében pedig mind a 123 üzlet esetében átadják a töltőpontokat. A most átadott soproni töltők közül az ALDI Ágfalvi úti üzleténél egyszerre két, a Győri úti áruháznál pedig egyszerre négy autót is kiszolgál a töltőállomás. A Győri úti két töltő közül az egyik ráadásul 25 kW-os DC gyorstöltő, így akár egy nagyobb bevásárlás alatt is jelentősen növelhető az akkumulátor által tárolt energia. A szolgáltatás 2019 év végéig biztosan ingyenes marad.

Az E.ON és az ALDI is elkötelezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mellett, erőforrásaikkal támogatni kívánják a környezetkímélő közlekedést, bolygónk védelmét. A két vállalat együttműködése a töltőhálózat kiépítésére és üzemeltetésére 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.

Címkék: e-töltő

Legnépszerűbb cikkek