| 2021. február. 5. | 2 perc olvasás

Két ütemben valósulhat meg a nyitás márciustól

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt a kormány legfrissebb döntéseiről. Március közepétől két ütemben várható nyitás, ha addig minden szabályt betart mindenki. Február 1-je és május 31-e között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetnie az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a járványügyi szakemberek véleménye továbbra is meghatározó, de fontos a magyar emberek véleménye is ,hogy mi az, amit az emberek hajlandóak elviselni a védekezés érdekében. Ezért nemzeti konzultációt indít a kormány. Jelenleg a járvány stagnál. Ennek egyik oka, hogy vírusmutációk jelentek meg.

Március közepétől két ütemben várható nyitás, ha addig minden szabályt betart mindenki. A regisztráció alapján folytatódik az oltás, az oltási rendet mindenkinek be kell tartani. A legveszélyeztetettebbek, azaz a legidősebbek kerülnek először sorra.

Gazdaság újraindítási tervet fogadott el a kormány. A foglalkoztatottság megtartása volt a cél, ez eredményes volt. 2010 előtt tömeges munkanélküliség volt, most 4 százalék körül van a munkanélküliség és 4,5 millió ember dolgozik.

A vendéglátó egységek támogatásában előfinanszírozásra állnak át. A kormány korábban döntött a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről. Ennek első negyedét februárban fogják megkapni a nyugdíjasok. A 6 millió forintos otthonfelújítási programból 3 millió vissza nem térítendő támogatás, millió kedvezményes hitel. Az ingatlan áfa 5 százalékra csökkentése újra beindíthatja az ingatlanpiacot. Bevezetésre kerül 2022-re a 25 éven aluliak szja-mentessége, emiatt megnőhet a munkakedve a fiataloknak.

Február 1-je és május 31-e között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetnie az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a háziorvosok, orvosok és ápolók adják be az oltást, ami az otthonokban, oltópontokon is megtörténhet. Ezen a héten azok a 82 év felettiek kapják meg az oltást, akik regisztráltak is rá. A folyamat zökkenőmentesen zajlik. Ezt remélik a továbbiakban is. A jelenlegi tervek szerint, ha lehet nyitni, akkor március első napjával indul az első ütem, majd április elején a második. Egy hétvége alatt 1 millió 24 ezer ember oltása lehetségesnek tűnik, ha van elég vakcina. Ebben vannak bizonytalanságok. Március 15-ig a 65 éven felüli regisztráltak beoltása a cél.

Kínával 5 millió vakcinára van szerződés, ami 2,5 millió ember számára elegendő, februárban, márciusban és áprilisban is 250 ezer embernek elegendő érkezhet, majd áprilisban a vállalás fennmaradó része.

Február 15-i héten kezdődik az online konzultáció, arról, hogy a magyarok hogyan gondolkoznak a nyitásról. Ha nem lesz harmadik hullám február második felében, akkor március elején lassan és fokozatosan meg lehet kezdeni a nyitást.

Oltást igazoló kártya lesz, amely a védettséget fogja igazolni. Ha valaki megbetegszik és felépül, akkor is védettnek minősül, legalább 6 hónapig, ezt igazoló okirat szükséges. Ha valaki védett, karanténkötelezettsége nem lesz a határok átlépésekor.

Borítókép; MTI 
 

Legnépszerűbb cikkek