Kétnapos versenyen mérik össze tudásukat a középiskolás diákok!

11 csapat részvételével kezdődött meg a VII. Bázisiskolai Faipari Szakmai Verseny a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontjában. A kétnapos megmérettetésre az ország minden részéből érkeztek középiskolás diákok, akik elméleti és gyakorlati szinten mérik össze szakmai tudásukat.

A Soproni Egyetem idén hatvanéves Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos Bázisiskolai Szakmai Faipari Versenyét. A verseny és a bázisiskolákkal való együttműködés célja, hogy az egyetem hozzájáruljon a faipari technikumok és szakképző iskolák képzésének sikerességéhez, illetve, hogy a bázisiskolák bekapcsolódhassanak a Soproni Egyetem életébe.

A tanulók a támogató cégek által összeállított feladatokat oldják meg, a verseny másnapján pedig újabb gyakorlati próbatétel vár a résztvevőkre: egy pulpitust kell elkészíteniük.

A Ligneum Látogatóközpontban megrendezett versenyt Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A szakképzésben az egyetemek és a középiskolák egyre jobban összefonódnak, és az egyetemi képzésnek az alapját a jó technikus képzés tudja biztosítani. Ez Sopron esetében különösen igaz, hiszen a faipari képzés ugyan széles lábakon áll, de mégis csak kevés tanulót érint általában. Koncentráltan jelentkeznek az országban, Sopron egy kiemelt területe ennek – fogalmazott a helyettes államtitkár, majd hozzátette: a verseny egy bemutatkozás, egy megmérettetés, amely lehetőséget teremt arra, hogy megmutassuk magunkat, hogy megmutassuk, milyen jelentős tartalomfejlesztésen esett át ez a technikusi képzés, s hogy azok a gyerekek, akik nálunk végeznek, azok nagyon-nagyon jó hallgatói lesznek majd az egyetemnek.

fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket.

A Soproni Egyetem mindig szereti megszólítani a szakközépiskolákat, amelyek a jövőben azokat a hallgatókat biztosítják számunkra, akik akár faiparosként, akár erdőmérnökként majd nagyot alkothatnak, és ezek az első lépések mindig a szakmának az alapvetéseiben, az alapfogásaiban testesülnek meg. Éppen ezért a bázisiskoláinkat szólítottuk meg, ez esetben 17 bázisiskolát, amelyek a Faipari Mérnöki és a Kreatívipari Kar látókörébe esnek. Természetesen a Soproni Egyetem is indít egy csapatot, és így a hallgatók és a leendő hallgatóink találkozhatnak ezen a csodálatos egyetemen, ebben a csodálatos városban - fogalmazott prof. dr. Fábián Attila.  

A kétnapos verseny eredményhirdetése november 16-án lesz.


Fotók: Griechisch Tamás

 

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek