Kezdés új erőnléti edzővel, orvosi vizsgálattal, felmérésekkel

Orvosi vizsgálatokkal, majd felmérésekkel az SKC csapata – egyelőre a magyar állománnyal – megkezdte a felkészülést a 2022-23-as évadra.

Augusztus 15-én a keret magyar játékosai – Csátaljay Péter –, a nyári sérülése után rehabilitációját végző, de a vizsgálaton megjelenő – Csendes Péter, továbbá Molnár Marci, Schöll Ricsi, Supi, Sitku Marci, Takács Norbi és Valerio-Bodon Vincent orvosi vizsgálaton vettek részt.
Az SKC az első napokban az új erőnléti edző, az előző években Oroszlányban dolgozó szlovén Luka Steblaj, valamint Bors Miklós másodedző irányításával készül. Az előző két szezonban a csapat mellett erőnléti edzőként Pető Edina végzett alapos, magas szintű munkát.
A csapat vezetőedzője, Kosztasz –, akivel természetesen a stáb tagjai egyeztették az első napok feladatait, programját – a hét második felében tér vissza Sopronba.

fotó: sakc.hu

A csapat három már meglévő légiósa, a Puerto Rico-i hátvéd, Eric Ayala, az amerikai erőcsatár, Jordan Barnett, valamint a kanadai irányító, Yasiin Joseph várhatóan a jövő héten kapcsolódik be a munkába. A klub és a szakvezetés pedig további játékost, játékosokat keres.
 

A csapat tervezett edzőmeccsei, felkészülési tornái:

Szeptember 3.: Eisenstadt – SKC
Szeptember 7.: SKC – Körmend (zártkapus)
Szeptember 9-10.: Felkészülési torna (Oroszlány)
Szeptember 16.: SKC – Bp. Honvéd
Szeptember 19.: SKC – Klosterneuburg
Szeptember 23-24.: Göcsej-kupa (Zalaegerszeg)
 

Borítókép: Pixabay

Legnépszerűbb cikkek