| 2020. július. 24. | 2 perc olvasás

Kezdetét vette a 60. Fertő Bajnokság- Széchenyi Regatta

Pénteken indult hazánk egyik legpatinásabb vitorlás versenye, a Fertő Bajnokság- Széchenyi Regatta. A megmérettetés idén jubilál, hiszen ez már a 60-ik futamsorozat. Az első Fertő Bajnokságot 1961. augusztus 19-20 között tartották.

Szélcsendben várták a kedvezőbb széljárást a vitorláshajók a 60. Fertő Bajnokság előtt. A háromnapos megmérettetésen kalóz, Finn-Dinghy, Laser 4.7 és Optimist hajóosztályban szállnak vízre a sportolók. Domonkos Szilárd, a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, az idei verseny ikonikus, hiszen a Fertő Bajnokság a 60. jubileumát ünnepli. 

"Csupán egy-két év volt, amikor elmaradt a megmérettetés, ez is jelzi, hogy milyen jelentős hagyományról van szó. Ennyi idő alatt számtalan nagy név versenyzett a Fertő Bajnokságokon, akik közül sokan a Fertő Tavi Vitolás Szövetség Örökös Tagjává váltak vagy a közösség megbecsült részeként tevékenykednek mind a mai napig. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az idei versenyen a hagyományoknak megfelelően köszönthetjük örökös tagjainkat, példát állítva a jelen kor - különös tekinettel ifjúsági - versenyzői elé" - tette hozzá Domonkos Szilárd, aki Dr. Schneider István társelnökkel közösen köszöntötte a jelenlévőket.


fotó : Griechisch Tamás

Az ünnepélyes megnyitón dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A polgármester hangsúlyozta, szükség van a tradicionális versenyekre, amelyet a jövőben már szebb környezetben tudnak megrendezni. 

- Jó hírekről tudunk beszámolni, hiszen hamarosan megvalósul egy óriási fejlesztés a Fertő-parton, amelynek keretében egy szabadidőpark fog létesülni. A magyar kormány 25 milliárd forintot fordít a fejlesztésre, ennek eredményeként a Fertő tavi vízitelepen olyan színvonalat tudunk majd produkálni, amit az osztrák oldalon már évek óta élvezhetnek a tóhoz látogatók. A magyar embereknek is megvan a joga ahhoz, hogy a tó nyújtotta élményeket és előnyöket 21. századi körülmények között tudják élvezni. Ezért dolgozunk és a munkálatok még idén elkezdődnek a tónál – mondta dr. Farkas Ciprián.


fotó : Griechisch Tamás

A bajnokság korán, már a hatvanas évek második felében nyitott az ifjúsági versenyzés felé, hiszen megjelentek a Cadett hajók illetve rá egy évtizedre pedig az Optimistek, amelyek a világ legsikeresebb utánpótlás hajói. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek