| 2017. augusztus. 21. | 2 perc olvasás

Kezdetét vette a Nemzetközi Nyári Iskola a Soproni Egyetemen

Az elmúlt évek hagyományait követve ebben az esztendőben is megrendezésre kerül városunkban a Nemzetközi Nyári Iskola, amelynek megnyitójára hétfőn délelőtt került sor a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógia Kar nagy előadótermében.

A Nyári Iskola célja a környezet- és klímavédelem kérdéskörének megismerése és vizsgálata, amelyben egyre kiemeltebb szerepet kap a nemzetközi klímapolitika. Az idei találkozó központi témája a faipar szerepe a klímavédelemben. A környezetbaráti gyártástechnológia és a kikerülő termékek, mint például épületszerkezeti elemek, bútorok, használati tárgyak nem csak esztétikai élményt nyújtanak, hanem fontos szén, azaz széndioxid tározók is.  Ez a klímavédelem szempontjából fontos tényező.

Az előadásokon emellett foglalkoznak az oktatás és képzés lehetőségeivel, a fiatalok környezet- és klímatudatos nevelésével és a művészetek, szerepével a nevelésben.

A megnyitón Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntötte a résztvevő diákokat valamint a résztvevő professzorokat és vendégeket majd Dr. Németh Róbert rektorhelyettes nyitotta meg a négy napos rendezvényt.

A Nyári Iskolán hallható előadások munkanyelve angol, hiszen a professzorok és előadók Magyarországról, Németországból és Ausztriából érkeztek, ahogy a diákok is.

Az említett országokon kívül, Skype segítségével további egyetemeket is bekapcsolnak az előadásokba, többek közt ilyen módon csatlakozik a rendezvényhez az alábbi felsőoktatási intézmények: 

 Leuphana Universität Lüneburg (Németország), Shanghai Jiao Tong Egyetem (Kína), Cornell Egyetem (USA), Tokyo Egyetem (Japán), Greenwich Egyetem (UK), London University College (UK), Monterrey Egyetem (Mexikó) és Konrad Adenauer Foundation Hong Kong (China).

Vendég lesz a Puebla Egyetem tanára, a mexikói Humboldt Egyesület elnöke, Mariano Torres professzor.

Egy diákoknak lehetőségük nyílik egy napot a Bécsi BOKU-n is eltölteni, ahol a klímakutatás legújabb eredményeit ismerik meg, és meglátogathatják a  Simmering Erőművet is. 


fotó: sopronmedia.hu

fotó: sopronmedia.hu

fotó: sopronmedia.hu

fotó: sopronmedia.hu

fotó: sopronmedia.hu

Legnépszerűbb cikkek