Kezdődik az iskola - több figyelmet kérnek a közlekedőktől

Időben induljanak el az iskolába és legyenek türelmesek – ezt javasolják a rendőrök a szeptemberi iskolakezdéssel kapcsolatban. Az óvodák és oktatási intézmények környékén különösen óvatosan vezessenek és csak a kijelölt parkolóhelyeken hagyják a gépkocsikat.

fotó: Máthé Alexandra

2008 óta tart az iskolarendőr program, ilyenkor tanévkezdés idején az egyenruhások segítik városunkban az intézményeknél a közlekedést. A programot az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága hirdette meg, azóta pedig töretlenül tart. Szeptemberben a rendőrség és a polgárőrség fokozott jelenlétet biztosít a forgalmasabb helyeken fekvő iskolák és óvodák környékén. Ilyenkor - különösen az oktatási intézmények közelében - a megnövekvő forgalom nagyobb odafigyelést igényel minden közlekedőtől.

„Ebben az időszakban a gyalogos-, illetve gépjárműforgalom jelentősen felerősödik, emiatt torlódások alakulhatnak ki az intézmények környezetében, így azt javasoljuk a szülőknek, ne közvetlenül az iskola kapujában, hanem az intézmény környékén lévő többi utcában tegyék ki a gyerekeket az autóból”

– mondta el Kovács József rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának osztályvezető-helyettese.

Legfőbb cél, hogy egyetlen gyermekbaleset se történjen. Ennek érdekében a rendőrök elsősorban a gépjárművezetők szabálykövető magatartását ellenőrzik a zebrák megközelítésénél, de odafigyelnek a szabálytalan parkolásra is.

„A gyalogosforgalom ilyenkor megnövekszik, így fontos felhívni a gépjárművezetők figyelmét, hogy fokozott körültekintéssel és figyelemmel közlekedjenek a gyalogátkelőhelyek környékén”

– tette hozzá Kovács József.

fotó: Máthé Alexandra

Nemcsak az iskolák környezetében, hanem várhatóan valamennyi nagyobb városba, településre vezető úton is megnövekszik majd a forgalom a nyári időszakhoz képest, különösen a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban.

Legnépszerűbb cikkek