A Magyar Kézilabda Szövetség „Rekortán pálya fejlesztési program” címmel tett közzé felhívást sportszervezetek és önkormányzatok számára kültéri kézilabdapályák építésére, illetve meglévő kézilabdapályák felújítására.
Az országos programot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 3 milliárd forinttal támogatta, a támogatás intenzitása 100%. A rendelkezésre álló forrásokból országosan 91db (22m*42m-es) kézilabdapálya épül. Egy pálya bekerülési értéke nagyságrendileg bruttó 31 millió Ft, mely teljes egészében kormányzati pénzből valósul meg.
A támogatott szabadidős létesítmény megépítésével a környékbeli óvodák és iskolák, valamint itt élők lehetőséget kapnak a testnevelés órák és egyéb szabadidős tevékenységek még jobb feltételek közti megtartására.
fotó: Griechisch Tamás
A soproni pálya csütörtöki átadóján jelen voltak a város és intézmények vezetői és képviselői is.
Sopron nemzeti sportváros, a soproniak pedig nagyon szeretik a testmozgást minden korosztályban – emelte ki Dr. Simon István alpolgármester. A kormányzat is elkötelezett a sport mellett, mert az nemzeti népegészségügyi kérdés. Jobb egészségi állapotot eredményez a rendszeres mozgás és a közösségi élet kialakításának, elmélyítésének is kedvez. Ez a pálya nyitott, várja a családokat és minden korosztály örömét lelheti benne - zárta szavait az alpolgármester.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F99%2Ff3%2Fkezilabdapalya-atadas-tom-0773_64xy.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8a%2Faf%2Fkezilabdapalya-atadas-tom-0694__wh9.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F00%2F9b%2Fkezilabdapalya-atadas-tom-0687_w9sp.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F71%2F31%2Fkezilabdapalya-atadas-tom-0789_t1hi.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb6%2F07%2Fkezilabdapalya-atadas-tom-0799_bak4.jpg)