A nadrág, alsónemű vagy fehérnemű, zeke, kabát, gomb, csizma, cipő mind olyan viselet, amely az Árpád-házi dinasztia Kárpát-medencei megtelepedése előtt ismeretlen volt Európa többi részén. Tóga, tunika, dalmatika, hosszú ruha, szoknya, saru, bocskor voltak azok a ruhadarabok, amikbe Európa latin, görög, germán, frank, szláv népei öltöztek, ami érthető, hiszen nem tudtak lovagolni, ezért nadrágra sem volt szükségük.

A nadrágot Eurázsia szkíta-hun-magyar lovasai már az őskőkorban viselték. A nadrágszabászat fejlődése erősen összekapcsolódott a lovaglás kezdetével. A gyapjúnadrágot ezért kényelmesre varrták: három részből áll, két szárból és egy bélelt betoldásból, melyet külön szőttek. Az egyes darabokat nagy lépéstávolsággal varrták össze, hogy a lábakat jól szét lehessen terpeszteni.

Nadrágban járt minden szkíta, nem különben atyafisága (pl. dák, géta, jász, kelta, hun és türk), valamint hűbéresei (pl. az iráni szauromaták, alánok és harcias hölgyeik, az amazonok). A nadrág viseletét eltanulták keleten a médek, a perzsák, továbbá a kínaiak, nyugaton a kelták. A nadrág a kelták, szarmaták és jászok közvetítésével jutott el a gallokhoz és a germánokhoz is. Vagyis utóbb a fél világ szkíta-hun-magyar nadrágot viselt.

Az ókori Kínában is csak a lovasok viseltek nadrágot. A hagyomány szerint az észak-kínai Csao állam Vu nevű uralkodója öltött először nadrágot az i. e. 375. évben, a belső-ázsiai lovas népek, a hunok mintájára.

A középkori Nyugat-Európában végül a magyarok hatására terjedt el a nadrág általános használata. Itt ugyanis addig a férfiak is szoknyát hordtak. (E szokás máig megmaradt például a skótok népviseletében.)

A szegényebbek egyszerű parasztnadrágot hordtak, az előkelő férfiak között különféle nadrágdivatok alakultak ki. Így például a 12. századtól kezdve a nadrág két részből állt: az alsó a térden felül, a comb közepéig érő, harisnyaszerű nadrág volt, míg a felső a 19. századi úszónadrághoz hasonlított (Bruch vagy Broche), és e kettőt fűzős szíjakkal kapcsolták egybe.

A 15. században kezdték viselni az úgynevezett plundranadrágot (bugyogó), melyhez a gazdagabbak töméntelen mennyiségű szövetanyagot használtak fel. A 16. századbeli francia nadrágok (I. Ferenc korában) még térdig sem értek, III. Henrik idejében pedig csak az ágyékot takarták el. Amikor a nők krinolint kezdtek hordani, a férfiak kitömték nadrágjaikat. Ez Angliában (I. Erzsébet idején) olyan arányokat öltött, hogy a parlament ülőhelyeit ki kellett bővíteni.
Az alsónadrág a 16. századbeli krinolinokkal jött divatba, és először az olasz kurtizánok hordták, majd Franciaországban is elterjedt (IX. Károly udvarában), az olasz Medici Katalin kezdeményezésére.

XIV. Lajos korában nyerte el végleges alakját a selyemharisnyával együtt viselt francia térdnadrág, a culotte (ejtsd: külot), amely aztán divatban is maradt mindaddig, míg a 18. század vége felé a pantalló (hosszúnadrág) ki nem szorította.

Magyarországon a férfiaknak mente, dolmány, nadrág vékony posztóból készült. A „magiar” nadrág, a „kurta” és „hoszu dolmanni” (rövid és hosszú dolmány), a „chonka és chapot uiu” (csonka és csapott ujjú), valamint „hosszú uiu” (hosszú ujjú), béleletlen és „teöreök modon bellet” (török módon bélelt) mente a zsinórozott „tatar keopeoniegtül” (tatár köpönyegtől) együtt jó és közposztóból készült a 16. század második felében pl. a soproni magyar szabók műhelyében (Domonkos O. 1980). Ugyanekkor a magyar határon túl, Európa nyugati országaiban a kitömött térdnadrág, sonkaujjas zeke, felette szőrmével prémezett, nagygalléros Schaube vagy másutt rövid körgallér volt a divat.

Forrás: Wikipédia

Borítókép: https://cultura.hu/