Ki volt Bünker János Rajnárd, a Bünker köz névadója?

  2022. január 10. - www.sopronmedia.hu

Sopron belvárosában járva, az evangélikus templom mellett található kis utca névtáblájára pillantva a Bünker János Rajnárd köz elnevezést olvashatja a kíváncsi járókelő. Alatta az információs tábla arról tájékoztat, hogy a köznek nevet adó úr 1863 és 1914 között élt etnográfus, muzeológus, nyelvész volt. Érdemes alaposabban is megismerni Bünker János Rajnárd tevékenységét, életművét, hiszen a Liszt Ferenc Múzeum egyik megalapítójaként, néprajzi gyűjtőként, a hazai németség körében használatos hienc nyelvjárás kutatójaként, az összehasonlító mesekutatás úttörőjeként városunk kiemelkedő személyisége volt. A régi evangélikus temető sírköveinek egyik legkiválóbb ismerőjeként ő mentett meg számos értékes sírkövet a múzeumkertben történő elhelyezéssel. Nevét 1991 óta viseli a köz, előtte 1784-es megnyitásától kezdve névtelen volt.

Bünker Johann Reinhard néven 1863. április 25-én született a karintiai Seebachban, evangélikus családban, öt gyermekből negyedikként. Apja a svájci Bern kantonból idetelepült textilfestő volt. Tanítói oklevelét a burgenlandi felsőlövői evangélikus képzőben szerezte meg. Itt és egy győri nyelvtanfolyamon sajátította el a magyar nyelvet. 1884-ben Sopronba került, a Lenck családnál volt 7 éven át házitanító, közben 1890-től az evangélikus elemi iskolában kezdett tanítani. Hamar kitűnt pedagógiai módszereivel, széleskörű tájékozottságával, de elegáns öltözködésével is: mindig zsakettet viselt óráin. Rendszerint a második osztályt tanította, a magyart kivéve minden tárgyat német nyelven adott elő, felelni is németül kellett. Rajztehetsége révén mellékállásként a tisztileánynevelő intézetben tanított. Az akkor divatba jött slöjdöt (kézügyességi gyakorlat) egy lipcsei tanfolyamon sajátította el, és kollégájával, Schranz Mihállyal együtt könyvet írt oktatásáról. Akkoriban Magyarországon csupán három helyen oktatták ezt a tantárgyat.

Máthé Alexandra

Különmunkáival végre annyit keresett, hogy 1894-ben megkezdhette szeretett „exkursióit”, néprajzi kutatóútjait. Húsvéti, nyári és karácsonyi szünetekben járta a nyugat-magyarországi és az osztrák tartományokat, vizsgálta a lengyel, galíciai, Erdélyben a székely és a szász településeket. A háztípusokat, berendezéseket mindig a falu településszerkezetével, tájban való elhelyezkedésével és gazdasági jellemzésével együtt elemezte. Felszerelésében ott találjuk az üveglemezes fényképezőgépet. Kiválóan fényképezett, negatívjait a Soproni Múzeum őrzi.

Időközben megnősült, svájci származású hölgyet vett feleségül: Josephine Möhle a házasságkötést követően magyar állampolgárságért folyamodott, úgy, ahogy azt korábban férje is tette. Egy fiuk született: Waldemar.

de.wikipedia.org

Bünker főként a nyugat-magyarországi hiencekkel foglalkozott alaposan. A hienc név jelentését illetően a királyi vagy földesúri névből való származtatást elvetve úgy vélte, hogy a beszéd közben túl gyakran használt „jetzt" (hienz) kötőszóról nevezték el őket a szomszéd német falvak lakói. 1907-ben közölt „Mókák, mondák és mesék hienz nyelvjárásban" (Schwanke, Sagen und Märchen in heanzerischer Mundart) című, jelentős nemzetközi visszhangot kiváltott gyűjteménye sajátos nyelvi emlékeket őriz. E népköltészeti anyagot 1893-ban kezdte gyűjteni egy 64 éves írástudatlan soproni utcaseprőtől, bizonyos Kern Tóbiástól. 113 elbeszélést jegyzett le. Kern Tóbiás tudásának nagyobb részét nagyapjától hallomásból őrizte meg, így a történetek keletkezését, közszájon forgását a 19. század elejére tehetjük. Tíz év múltán ismét lejegyezte őket Bünker, és csak igen kevés eltérést tapasztalt a két felvétel szövegében. Ilyen precíz rögzítés és ellenőrzés példamutató, ritka jelenség volt abban az időben.

Ősi emlékeket őriz a kötetben a „T’ hul’ rani Ripp’” (Eine Rippe aus dem Holze des Holunderstrauches, Bodzafából készült borda) című, helyi vonatkozásokban gazdag mese: a Kis Pócsi utcában lakott egy kapáslegény, aki beleszeretett egy utcabeli lányba. De a kocsmában a legények nem akartak vele egy asztalnál ülni, mert úgy mondták, boszorkánynak udvarol. Azt felelte: úgy látszik ti többet tudtok róla, mint én. De azért gondolkodóba esett és a legközelebbi kedden kifordította a ruháját, hogy láthatatlanná váljék, így bújt a leányéknál a kemencébe. Innen láthatta, hogy a lány anyja egy tégelyből megkente a hónaalját varázsírral, elmondta a varázsigét: „I fluich aus, i fluich aus, I fluich iw’rall hin, I fluich ain, i fluich ain. I fluich ninda’scht aun.” (Kirepülök, kirepülök, Mindenhová elrepülök, Visszarepülök, Semminek se repülök neki). És kirepült a kéményen. A lány még várta a fiút, csak mikor már azt hitte, hogy hiába vár rá, követte az anyját. A legény kis idő múlva az asztalon maradt tégelyből szintén megkente magát, elmondta a varázsigét és utánuk repült a Kecskepatak völgyébe, amely még nem is olyan régen páfrányokkal sűrűn benőtt, sötét és kísérteties völgy volt. Ott táncoltak a boszorkányok. Ő megkapaszkodott egy erdeifenyő ágaiban és ott meghúzta magát. Mikor közeledett a lakoma ideje, a boszorkánymester odaszólt a lánynak: késtél, ezért büntetésből te leszel a mai áldozat. Tüzet gyújtottak, megsütötték a lányt, azután szétosztották a jelenlevők között. A boszorkánymester a fiúnak is feldobott egy bordát, mert meglátta, hogy az egyik fán kapaszkodik valaki: a legény elfelejtette a dohányzacskóját is kifordítani és így az nem vált láthatatlanná. A többiek lerágták és összegyűjtötték a leány csontjait, csak a fiú nem harapott bele, hanem a neki feldobott bordát elkapta és messzire elhajította. Éjfél előtt a mester összeállította a csontokból a leányt, csak az a borda nem került elő, akármennyire keresték is, amit a szerelmese eldobott. Ezért a boszorkánymester egy bodzafa ággal pótolta. Azután feltámasztotta a leányt, de megmondta neki: Vigyázz! Mert ha valaki azt mondja neked „hullrani Ripp”, abban a pillanatban meghalsz. A boszorkányok éjfélkor hazarepültek, a fiú megvárta a hajnalt, akkor lemászott a fáról, visszafordította a ruháját és hazaballagott. A lányt elhagyta és egy évre rá megnősült, a Feuchtinger vendéglőben tartotta másik lánnyal a lakodalmát, amikor az első lány halkan bekopogtatott az ablakon és hívogatta kifelé, hogy a boszorkányok szokása szerint a levegőben széttéphesse. Az új házasember megsejtette a veszélyt, csendesen figyelmeztette a leányt, menjen haza, mert különben nagy baj éri. A féltékeny lány természetesen nem teljesítette a kérést, hanem követelte, jöjjön ki. Ekkor rákiáltott az ember: „hullrani Ripp.” Erre a boszorkány halva esett össze.

Népköltészeti gyűjtése kiterjedt a gyermekmesékre, közmondásokra, népdalokra, népi színjátékokra is. Ezekből a kisfiának, Waldemarnak ajánlva jelentetett meg egy kötetet.

de.wikipedia.org

Bünker parasztház-kutatásainak kezdetére esik a magyar honfoglalás ezredéves ünnepségeinek szervezése Budapesten. A néprajzi falu rendezésében is részt vett, és saját rajzaival illusztrált tanulmányokat írt róla. Bünker az egymás mellett élő népcsoportok együttes vizsgálatát tartotta követendőnek. 1900 tavaszán múzeumi berendezési alaprajzot terjesztett a soproni régészeti társulat elé, egy magyar, német és horvát parasztszoba, valamint egy soproni patríciusszoba bemutatására. Erre sor is került az új városháza 2. emeletén. A néprajzi anyag módszeres gyűjtését tette aztán lehetővé a Deák téri Lenck-villa 1907-es megvásárlása és múzeumi célra történt átalakítása, amely 1910-re fejeződött be. A horvát, német szobaberendezéseket, a harkai vendéglő kármentős ivóját is ő gyűjtötte. Bünker lett az egyik főőre a Lenck-villában 1913-ban nyílt gyűjteménynek, a múzeumkertbe a régi evangélikus temető legértékesebb sírköveit helyezte el.

de.wikipedia.org

Hirtelen és korai halála 1914 novemberében jelentős munkáit szakította félbe. Talán ez is az oka annak, hogy német nyelvterületen még ma is nagyobb a híre. Jelenleg egy svájci egyesület munkálkodik a kutató és múzeumberendező tudós szélesebb körű elismertetésén.

Források

Soproni Szemle 1979. XXXIII. évf. 4.  Megemlékezések / Tompos Ernő: Bünker János Rajnárd (1863–1914)

Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988.) Domonkos Ottó: Bünker János Rajnárd a soproni múzeum néprajzkutatója (1863–1914)

varosszepitok.sopron.hu

harsjozsef.hu

zentrum.hu

de.wikipedia.org

Borítókép: Máthé Alexandra

Kérem, várjon... Kérem, várjon...