| 2017. szeptember. 3. | 2 perc olvasás

Kiállítás a Munkácsy-teremben: 120 éves a Soproni Képzőművészeti Társaság

Szombat óta látogatható a 120 éves Soproni Képzőművészeti Társaság jubileumi kiállítása a Liszt központ Munkácsy-termében. A tárlatot Borbély Károly festőművész nyitotta meg és köszöntőt mondott dr. Fodor Tamás polgármester.

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az immár 120 esztendős Soproni Képzőművészeti Társaságot a születésnapján a város egyik legszínvonalasabb kiállítóhelyén köszöntheti, ahol a művészek szerteágazó technikával készült alkotásai kerültek ezúttal bemutatásra.  

Sopron életében a kultúra és művészet mindig jelentős szerepet töltött be - tette hozzá - ami mellett arra is büszkék lehetünk, hogy helyileg a befogadóközönség is mindig aktív résztvevője és ezáltal lelkes támogatója a művészek, alkotók értékes munkájának. A képzőművészet a kifejezési és megjelenítési formák mellett fontos szerepet tölt be abban is, hogy egy erős köteléket képez a polgári társadalomban, amelynek szerepe mindig kimagasló volt a leghűségesebb város életében. 

Dr. Fodor Tamás a város nevében köszönetét fejezte ki a Soproni Képzőművészeti Társaság munkájának, kiemelve azt, hogy mindig is kiemelten és fókuszban tartották és tartják Sopron bemutatását is alkotásaikban. 

Keresztény Richárd, a Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke a megnyitón megköszönte a Dr. Fodor Tamás méltató szavait, majd a kiállítás anyagára kitérve elmondta, hogy a mostani kiállításon technikailag egy széles palettával mutatkoznak be, hiszen grafika, fotó, selyem, valamint akvarell-, olaj- és akrilfestmények is szerepelnek a kiállításon, kiemelve azt hogy a bemutatott válogatás azonban nem csak technikailag sokrétű, hanem stílusában és tartalmában is. 

A kiállításra összesen 110 műtárgyat nyújtottak be a társaság tagjai. Az alkotásokat Gáspárdy Tibor, Grabner József, Jakabné Tóth Márta valamint Török Bernadett festőművészek zsűrizték, a válogatást követően 36 kiállító 75 művét láthatják az érdeklődők.

A Soproni Képzőművészeti Kör 1897. április 11-én alakult, az első kiállítást 1897-ben rendezték meg a Festőteremben. Az eltelt 120 év alatt több ismert művész és közéleti személy vette ki részét a társaság irányításából, például Mende Gusztáv, Mühl Aladár vagy Csatkai Endre múzeumigazgató.

Az egyesületnek jelenleg 40 tagja van, csoportos kiállításokon évente 8-10 alkalommal mutatkoznak be. Emlékülések, emlékkiállítások is tartoznak hagyományos rendezvényeik közé. A következő kiállítás szeptember 10-én nyílik a Várkerület Galériában.

A Munkácsy-teremben berendezett jubileumi tárlat szeptember 24-ig, naponta 10-18 óráig látogatható.

A jubileumi tárlat kiállítói:

Áldozó László, Bazsóné Nagy Gabriella, Borsodi Zsuzsa, Cervenka Gerhard, Dedinszky Márta, Dorosmai Erzsébet, Fejér Zoltán, Giczi Lajos, Grabner József, Gyimóthy Zsuzsa, Győrffy Gabriella, Hasznos László, Herczeg Anikó, Horváth Endre, Jakabné Tóth Márta, Kosztkáné Vránich Rozália, Magyarné Derszib Eti, Major Mária Magdolna, Mezei Zsuzsa, Nyári László, Pócza Irma, Rajczi János, Rennerné Tóth Mária, Sarkady Antal, Szabó Katalin, Szényi Péter, Szilágyi Lajos, Szilágyiné Kaplony Éva, Szurokné Strassner Klára, Taschner Frigyes, Tóth Zoltán, Török Bernadett, Völgyi János, Wéber Károlyné, Zsombolyai Mária

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek