Nagyon kevesen tudták, hogy egy profi fotóművész ténykedik az iskolájukban. A nyári szünidő előtt mutatta meg először az iskola pedagógusainak képeit, akikre hatalmas hatással volt. Meg is született a gondolat egy kiállítás megszervezésére.
András első fényképezőgépét szüleitől kapta. Először a fekete-fehér, majd későbbiekben a színes technika ragadta magával. Mindkét technikát jól elsajátította, képeit maga laborálja.
Miután 1991-ben felvételt nyert a Soproni Fotóklubba, tevékeny résztvevője és szereplője lett az országos és nemzetközi kiállításoknak. Több hazai és nemzetközi elismerés után, pályája csúcsán, 2009-ben a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség, az EFIAP a szövetség kiválósága címet adományozta neki.
Képein keresztül szülővárosát, Sopront és a magyar táj szépségeit mutatja be a világ számos pontján. Alkotásai között tájképek, csendéletek, városképek szerepelnek. Nem kötődik egyik fotóművészeti iskolához sem, ars poeticájának lényege, hogy a szépet, az emberit, az élhető világot kereső ember szemével mutassa be azt, ahogyan azt ő látja.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20251014%2520iskola%25C5%2591r%2520ki%25C3%25A1ll%25C3%25ADt%25C3%25A1s%2F_DSC6988.JPG)