| 2021. december. 8. | 2 perc olvasás

Kiállítással emlékezik meg a 1921-es népszavazásról a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat

A Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat egy kiállítással csatlakozik a centenáriumi emlékév rendezvénysorozatához, amely történelmi kontextusba helyezi a helyi nèmetséget, és az 1921-es népszavazás mellett az azt megelőző és azt követő időszakot is megjeleníti.

A Rejpál-házban megtekinthető kiállítás új szemszögből mutatja be az 1921-es népszavazást. A tárlat hét különböző tematikán keresztül jeleníti meg, hogy az akkori soproni németség hogy élte meg a népszavazást és az azt megelőző éveket. Betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen szempontok alapján hozták meg döntésüket 1921 decemberében. - A kiállítás részletesen ismerteti a népszavazást követő éveket is, és azt, hogy milyen hatása volt a helyi németségre. Azt tudjuk, hogy a trianoni Magyarország számára ez egy óriási győzelem volt, azonban nem mondhatjuk el ezt okvetlen a németekkel kapcsolatban. Sokan nem élhettek a nemzetiségi jogaikkal, 25 évvel később, 1946-ban pedig több mint tízezer németet telepítettek ki a népszavazási területről, a korábbi szavazatuktól teljesen függetlenül – mondta el Krisch András, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese, a kiállítás kurátora.


fotó: Griechisch Tamás

A kiállítást Krisch Magdolna, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a tárlattal szerettek volna csatlakozni a centenáriumi év rendezvénysorozatához, hiszen 100 évvel ezelőtt a helyi németség is hozzátett ahhoz, hogy Sopron és a környező települések magyarok maradhattak. 


fotó: Griechisch Tamás

A kiállítás megnyitóján beszédet mondott dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is. Hangsúlyozta, hogy 100 esztendővel ezelőtt Sopron felerészben németajkú város volt, és ennek köszönhetően ma is felfedezhetjük a német kultúra hagyatékát, amire Sopron büszke lehet. A város is támogatja a Német Nemzetiségi Önkormányzatot és a Német Kulturális Egyesületet, amely 1992 óta teszi a dolgát és őrzi a német hagyományokat. -  Ma Sopronban mindenki, aki ezt szeretné, a német kultúráját szabadon megélheti, a gyermeke tanulhat német óvodában és iskolában, és buzdítanék is minden német gyökerű soproni polgárt arra, hogy vegye igénybe ezeket a szolgáltatásokat. Sopronnak német testvérvárosai is vannak, amelyekkel a kapcsolat élő és tartalommal megtöltött. Száz évvel ezelőtt a németek a magyar haza mellett tették le a voksukat, erre büszkék vagyunk – tette hozzá. 

A kiállítás december 9-11-ig és december 16-18-ig 15 és 18 óra között tekinthető meg a Rejpál-házban. 


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek