| 2025. február. 16. | 1 perc olvasás

Kiderült, milyen kísérleteket hajt végre Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson

Exkluzív interjút adtak a Kossuth Rádió „Irány az űr!” című műsorának a HUNOR Magyar Űrhajós Program szakemberei. Dr. Nagy Balázs matematikus, a program kutatás-fejlesztési igazgatója és dr. Balázs Boldizsár fizikus, a program kutatás-fejlesztési igazgatóhelyettese az aktualitásokról beszámolva elmondta: több mint harminc kísérleten dolgoznak a szakértők.

Legkorábban idén tavasszal indulhat az Axiom Space negyedik űrmissziója, amelyben a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, illetve lengyel kollégája, Sławosz Uznański-Wiśniewski küldetésspecialistaként fog részt venni. A küldetés parancsnoka Peggy Whitson, a NASA legendás veterán űrhajósa, míg a pilóta az indiai Shubhanshu Sukla lesz.

A legénység a felkészülés során nemrégiben egy ötnapos expedíción vett részt Mexikóban, ahol túlélési technikákat gyakoroltak, valamint fizikai és mentális felkészültségüket is fejlesztették.

A misszió során a legénység várhatóan 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson, ahol Tibor magyar egyetemek, cégek és kutatóműhelyek tudományos kísérleteit fogja elvégezni.

A magyar kutatói közösség jelentős aktivitással vett részt a kísérleti programok kidolgozásában. Ezek között szerepelnek anyagtudományi, sugárzástani, biotechnológiai és mikrobiológiai kutatások, amelyek célja az űrbéli környezet hatásainak jobb megértése. Kiemelt projekt a sugárzásmérő eszközök fejlesztése, amelyek kisebbek és hatékonyabbak a korábbiaknál, valamint az űrben tapasztalható sugárzás hosszútávú hatásainak elemzése.

Kapu Tibor szerepe kulcsfontosságú a magyar kísérletek végrehajtásában. Az egyik kiemelt kutatási terület a légköri modellezés, melynek során egy forgatott folyadékgömb segítségével vizsgálják a légörvények kialakulását. Ez a kísérlet segíthet a földi időjárás pontosabb modellezésében és az űrbeli atmoszféra viselkedésének megértésében. A magyar tudományos és ipari szereplők egyre nagyobb szerepet kaphatnak a nemzetközi űrkutatásban – emelték ki a műsorban.

A HUNOR-program fontos lépés Magyarország űrtevékenységének fejlődésében, amely hosszan tartó eredményeket hozhat a tudomány, a technológia és a gazdaság területén.

 

Borítókép: European Spaceflight

Legnépszerűbb cikkek