Újonnan beérkező, modern eszközeink kezelésére fiatal, motivált, a haza védelme iránt elkötelezett katonákra van szükségünk - tájékoztatta szerkesztőségünket Orosz László őrnagy, a vármegyeileg illetékes Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője, aki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szavait idézte: „Úgy is mondhatnánk, hogy embert várunk a vasra”.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2FTUN_3812.jpg)
A Lynx KF-41 („Hiúz”) egy páncélozott gyalogsági harcjármű, amely a világ egyik legmodernebb haditechnikai eszközei közé tartozik. A Magyar Honvédség a hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál felálló úgynevezett Lynx zászlóaljba várja a katonai hivatás iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.
A szolgálatból eredő fizikai követelmények, kiképzések, a modern haditechnikai eszközök kezeléséből adódó felelősség anyagi elismeréseként bruttó 737 ezer forintos kezdő alapilletményt kínál a Magyar Honvédség a zászlóaljhoz felvételt nyerő legénységi állományú katonáknak.
A szeptember 11-én induló 8 hetes kiképzést a hódmezővásárhelyi alakulatnál kell teljesíteni. Ezen időszakban csak hétvégenként lehet hazautazni. Az alapkiképzés során a résztvevők megismerik többek között a katonai élet szabályait, a terep jellemzőit, a harcászati ismereteket és a rendszeresített egyéni fegyverek kezelését. Ennek befejezése után mindenki egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesz részt, ami általános egészségügyi és pszichikai vizsgálatból, valamint fizikai alkalmassági felmérésből áll.
A programba azon 18. életévüket betöltött, cselekvőképes, büntetlen előéletű, fizikailag jól terhelhető, egészséges magyar állampolgárok jelentkezését várja a honvédség, akik legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. A jogosítvány (B/C/D kategóriás) előnyt jelent.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F%25C3%2589lesl%25C3%25B6v%25C3%25A9szet%2520KLAC6802.jpg)
Jelentkezni lehet országszerte bármelyik toborzóirodában vagy a Magyar Honvédség karrier felületén, a www.iranyasereg.hu oldalon. Aki megfelel a fentiekben felsorolt feltételnek, szeptember 11-én Hódmezővásárhelyen, sikeres alkalmassági vizsgálatot követően kezdheti meg kiképzését.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2FA-BB%2520%25281%2529.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2FTUN_3887.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F59%2F04%2Ftun-3338.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F19%2F01%2Frt1-8334.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Faf%2F05%2Fkismartoni-matyas3-200924.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fd2%2Fcc%2F20221215-miniszteri-varpalota-8.jpg)