A Modern Városok Program részeként megvalósuló projektnek országos nyílt tervpályázatára összesen 14 pályamű érkezett be határidőre, az ország szinte minden részéről. A négy legjobb pályázat pénzdíjazában részesült, míg további két pályamunka megvásárlása mellett döntött a bírálóbizottság. A kódszámokkal jelölt, anonim módon beérkező pályaművek közül a héttagú, szakértőkből álló bírálóbizottság választotta ki a legeredményesebb pályaműveket.
A pályaművek közül összesen 4 munka kapott díjazást, illetve 2 részesült megvételben.
A négy díjazott pályamű szerzője:
- 1. díjazott: Középülettervező Zrt.
- 2. díjazott: Archi-kon Kft.
- 3. díjazott (osztott): Építész Stúdió Kft.Archi.doc Építésziroda Kft.
Megvételben részesült kettő pályamű szerzői pedig, a ZIP Architects Kft és PRTZN Kft.
A korábban meghatározott öt bírálati szempont alapján a győztes pályamű az értékelés szerint magába foglalja a Lőverek kultúrtörténetét és az épített környezeti karaktereket, illetve harmóniában van a környezettel. Az építészeti megjelenést illetően: díjazták az egyedi építészeti megoldások alkalmazását is. A pályaműben szereplő létesítmény kiválóan érvényesíti a környezeti értékeket, külső anyaghasználata révén belesimul a tájba, megfelelően reagál a helyszín adottságaira, nem túl hivalkodó, mégis megmutatja magát a közönségnek.
Fotó: epiteszforum.hu
Olyan épület megvalósítása a cél, amely a hazai és nemzetközi konferenciák, kulturális rendezvények, különböző kiállítások igényeit képes kielégíteni.
A bírálat során fontos szempont volt, hogy az alaprajz jól tagolt legyen, a parkolóhelyek száma optimális, illetve a megközelíthetőség, a körüljárhatóság megfelelő legyen. Funkcionalitás szempontjából egy olyan épületkomplexum létrehozására keresték a megfelelő pályamunkát, melyben párhuzamosan zajló rendezvények egymástól zavartalanul tudnak megvalósulni. A bírálóbizottság fontosnak tartotta a még a központi konferenciateremben lévő színpadtechnikát és a multifunkcionalitást, amely révén a nagyterem több funkciót is képes ellátni.
A pályaművek értékelésénél magasfokú prioritást élvezett a gazdaságos üzemeltetés, a fenntarthatóság, valamint a bírálóbizottság figyelembe vette az energiatudatos építészeti és műszaki megoldások alkalmazását.
A díjazott és a megvételben részesült pályaművek megtekinthetőek az Építeszfórum honlapján.
Képek a Hotel Maroni jelenlegi állapotáról, melyek még a bontás előtt készültek:
Borítókép; epiteszforum.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F84%2Fbd%2Fepiteszforum_g0lx.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F39%2F43%2Fmaroni-jpg_t6gf.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F08%2F89%2Fmaroni-1-jpg_5npo.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F42%2F78%2Fmaroni-3_7dli.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb8%2Fa6%2Fmaroni-4_re8v.jpg)