Kincsem (Tápiószentmárton, 1874. március 17. – Kisbér, 1887. március 17.) többszörös díjnyertes, Magyarországon tenyésztett, angol telivér szülőktől származó versenyló, a magyar lósport és lótenyésztés büszkesége.
Blaskovich Ernő tápiószentmártoni lótenyésztő birtokán született, Waternymph nevű, angol telivér fajtájú anyját Kisbéren fedeztették, ahol az apamén Cambuscan volt. A sportsikerei révén világhírűvé vált magyar versenyló Magyarországon kívül Európa több országában - Ausztriában, Angliában, Franciaországban, Csehországban és Németországban - 13 versenypályán, 54 alkalommal utasította maga mögé a legkiválóbb angol, német, francia tenyésztésű versenylovakat.

A reformkorban Széchenyi István terve a magyar lótenyésztés felvirágoztatására a lóverseny meghonosítása volt, angol mintára, amit Ausztriában és Magyarországon ekkor még nem ismertek. Széchenyi kezdeményezésére 1827-ben jött létre a Pályafutási Társaság, amely később 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaság nevet vette fel. 1827. június 6-án 25 ezer néző előtt a Babieka nevű angol telivér – amelyet Széchenyi István nevelt – győzött az első lófuttatáson.

Kincsem, a csodakanca trénerének dédunokája, Hesp József szerint a legkorábbi hírlapi forrásban a „Vadász és Versenylap” 1874. július 15-i számának 199. oldalán az olvasható, hogy „Blaskovich Ernő ur telivér ménesében Tápió-Sz.-Mártonon” Blaskovich Ernő vadászlova Waternymph egy sárga kancacsikót ellett Cambuscantól. A csikó egy szabályos alakú fehér folttal, egy csillag jeggyel a homlokán született. Tulajdonosa Blaskovich Ernő lótenyésztő, a tápiószentmártoni ménes alapítója volt, akinek két szenvedélye volt, a lovak és a nők.
Trénere az Angliából Magyarországra, Gödre költözött, eredetileg a pesti vadásztársulat kopómestere (falkár), Hesp Róbert lett.

Volt a ménesbirtokon egy fekete-fehér nőstény macska, aki Kincsem legkedvesebb cimborája volt, és sok időt töltöttek együtt a ló istállójában, naponta elkísérte a tréningjeire is. Kincsem a macska nélkül nem volt hajlandó elindulni a versenyein. Egyszer a franciaországi Boulogne-sur-Mer-i kikötőben az egész istállószemélyzet kétségbeesetten kereste a macskát, amikor az történetesen elkóborolt a ló mellől.

A „hölgy” kissé „bogaras” és érzékeny ló volt, még Angliába is utána vitték a tápiószentmártoni Selyemréten kaszált szénát. Különösen az ivóvízre volt kényes. Van néhány történet arról is, hogy miként sikerült a baden-badeni futam pályájának a közelében Kincsemnek megfelelő vizet találni, mert az akkor már egy napja víz nélkül szomjazó kanca nem fanyalodott rá a személyzet által kínált és választott kristálytiszta ivóvízre. Sikerült a pálya közelében olyan minőségű vizet találni egy öreg kútban, aminek a vizét Kincsem megfelelőnek találta, és amelynek íze hasonlított az otthon megszokott gödi ivóvizéhez.

1876. július 21-én a Berlinben rendezett első megmérettetésétől kezdve futotta a lóversenypályákon a köröket, egészen 1879. október 21-ig az utolsó győztes budapesti futamáig, és nyerte a különböző európai városok Prága, Hamburg, Hannover, Frankfurt, Baden-Baden, Bécs, Sopron ismert versenyeit.

1878. szeptember 9-én emlékezetes futása volt Baden-Badenben. Hugo Henckel osztrák gróf Prince Giles The First nevű angol telivérjével fej-fej mellett csatázott, a döntőbírók megállapították a holtversenyt. Blaskovich Ernő azonban nem fogadta el a döntetlent. A két ló még ugyanazon a napon, még egyszer lefutotta a versenytávot, és ekkor már – a Vadász és Versenylap tudósítása szerint – a kitűnő formában lévő Kincsem öt hosszal fölényesen megnyerte a 3200 méteres távot. Erre a versenyre kizárólag Kincsem miatt érkeztek olyan nagyságok, mint az orosz nagyhercegnő, a cár leánya, Maria Pawlovna. Az orosz nagyhercegnő és férje elszántan rohantak a győztes telivér gondozójához, hogy néhány szál sörényszőrt hazavihessenek emlékbe.

A néha Angliába utazó Hesp idomárt az angol lapok újságírói meginterjúvolták, aki azt nyilatkozta nekik, hogy évek óta csupán Blaskovich-féle zabot etet a tréningben tartott lovaival; Blaskovich tápiói méneséről pedig azt mondta, hogy a telivérjeit félig magukra hagyatva, egy homokos és csak kevés füvet termő pusztán neveli föl, de a fiatal állatoknak annál több zabot ad.

Kincsem lábai hatévesen már nem voltak egészségesek, futtatni szerették volna, azonban a tréningek során kiderült, hogy ízületei már elkoptak és közben még egy csikótól rúgást is kapott, amitől lesántult. Ettől kezdve új terepen, sokat ígérő tenyészkancaként számított rá a tulajdonosa.

Krúdy Gyula Taral, a csodalovas és a 100 éves lóverseny című írásában így emlékezett meg Kincsemről: „Igaz, hogy Kincsem patáját aranyba foglalta gazdája, de tán még többet is megérdemelt volna ez a Kisbér-kanca, mert hiszen voltaképpen ő volt az, aki a pestieknek, majd későbben a minden rangú magyaroknak az utat a Városliget felé megmutatta. A Kincsem népszerűsége, talán éppen győzhetetlensége miatt, éveken át virágzott, kimúlása után pedig legendák hőse lett. Ő volt az, akinek futásaiért a jogász a maga ezüstforintosára a hajdani Szerecsen utcai fogadóirodában száz pengő forintot kapott; ő volt az, akinek gazdáját tízezerfontos meccsekre hívják meg vala az angol lordok a szigetországba, hogy lovaikat Kincsemmel kipróbálják; ő volt az, akinek győzelme után Blaskovich Ernőt Newmarketben a flegmatikus angolok a levegőbe emelték; ő volt az, akinek a legbecsületesebb idomítója volt, mióta versenylovakat idomítanak a világon: Robert Hespnek hívták ezt a férfiút, és a szegényházban halt meg, mint valami dickensi figura.”

Kincsem csontváza Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Városligetben található gyűjteményében van, amely a lótenyésztési kiállításon látható.

A budapesti lóversenypálya több évtizede viseli a nevét. A Kincsem Parkban, a budapesti galopp-pálya bejáratánál 1977-ben felállították a csodakancát ábrázoló életnagyságú bronzszobrot, Tóth Béla alkotását.

 

Forrás: http://www.kisberikronika.hu/

https://www.mezogazdasagimuzeum.hu/

https://hu.wikipedia.org/

Borítókép: Kincsem, „a legyőzhetetlen csodakanca”(Emil Adam festménye, 1878) Wikipédia