| 2019. május. 12. | 1 perc olvasás

Kísérletekkel jártak a Biblia nyomában Sopronban

A Soproni Evangélikus Egyházközség vasárnapi gyülekezeti napján számos program mellett helyet kapott a BibLab nevű kezdeményezés keretében megvalósuló „Reakciók Evangéliuma” nevű előadás is. Ennek keretében az érdeklődők kémiai kísérletek útján láthatták a különböző bibliai történeteket.

- Sok evangéliumról hallhattunk már. De vajon reakciók evangéliumáról? Tavalyig én sem! - kezdte így előadását Raffai Balázs, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum kémiatanára, evangélikus hitoktató. - Aztán, egyszer azt éltem meg, hogy egy kísérlet közben belémnyilalt a felismerés: ezek az anyagok mutatnak nekünk valamit! Azáltal, amit egyszerű anyagok például a por és a tűz mutatnak nekünk, tanulni is tudunk, például Krisztusról. Ez örömhír, ezért lett az előadásom címe „Reakciók evangéliuma” - fejtette ki.

Raffai Balázs itt a háromkirályokat vezető betlehemi csillag ragyogását idézte meg
Raffai Balázs itt a háromkirályokat vezető betlehemi csillag ragyogását idézte meg

A különleges esemény számos más választható gyermek és felnőttprogram mellett szórakoztatta az érdeklődőket. - A mottó, amit választottunk erre a napra, az Jézusnak egy szava Máté evangéliumából. Így szólt: „Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” - emelte ki Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Gyülekezet lelkésze. - Ezt tapasztaljuk meg itt, ebben a közösségben, hogy Jézus velünk van a tanításán, valamint az embertársainkon keresztül, a vidámság által és a programok révén is – fűzte hozzá.  

Az egyházközség általában évente szokott hasonló programosorozatot szervezni. - Ezek az alkalmak azért jók, mert a gyülekezetünknek rengeteg rendezvénye, kis csoportja van, és ilyenkor az ezekre járók mind összegyűlnek, ezáltal jobban megismerhetjük egymást – emelte ki Tóth Károly.  

Legnépszerűbb cikkek