A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának hallgatói Projektmenedzsment tantárgy keretén belül egy kiskutyákat támogató jótékonysági rendezvényt szerveztek 2021. november 10-én a Sopronkövesdi Általános Iskolában, mely során az óvodás- és iskoláskorú gyermekek különböző programokon – például kézműves foglalkozásokon, arcfestésen, kutyás- és sportbemutatókon – és a témába illeszkedő előadásokon vehettek részt, illetve megismerhették a kutyakiképző, az állatorvos és az állatvédő szakmákat is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd9%2Fff%2F20211110-kiskutyak-napja-2_1li7.jpg)
A 12 hallgatóból álló szervezőcsapat célja az volt, hogy a rendezvényen, illetve az azt megelőző tombolavásárlás során összegyűlt pénzbeli és nem pénzbeli támogatásokat a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület részére adományozzák; hogy a gyermekekkel - mint a következő generációval -megismertessék, milyen a felelős állattartás.
A rendezvénynek köszönhetően 562 900 Ft pénzbeli adomány és több, mint 100 000 Ft értékű tárgyi felajánlás gyűlt össze. Az adományokat Mesics Dominika III. éves közgazdászhallgató, projektvezető adta át a rendezvény végén Tölli-Molnár Beátának, az egyesület elnökének. A szervezet az összeget kisállatok orvosi ellátására fogja fordítani.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F27%2Ff0%2F20211110-kiskutyak-napja-3_qxj0.jpg)
„A Projektmenedzsment tantárgy kertében a hallgatók órai példák csoportos feldolgozásával és megoldásával sajátítják el a szükséges tudást, melyet egy féléves projekt csoportos megvalósítása során alkalmazniuk kell, olyan kompetenciák fejlesztésével párhuzamosan, mint a csoportmunka, a problémamegoldó készség, az önállóság, a határidőre és a minőségre törekvés.” – mondta el dr. Koloszár László egyetemi docens, a tantárgy oktatója.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7b%2Fa1%2F20211110-kiskutyak-napja-4_ai8x.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6d%2F41%2F20211110-kiskutyak-napja-1_xmfg.jpg)