Nagy utat jártunk be rövid idő alatt. Sokféleképpen alakulhatott volna minden körülöttünk, hordozott buktatókat bőven ez az egy év. Elég, ha csak azzal kezdem, három hetünk volt összeállítani a műsort, és így tudtunk június 21-én évadot hirdetni. Ezt a dátumot nagyon megjegyeztem.

Létrehoztunk egy évadot, szerintem szinte rekordidő alatt, nagyon komoly előadásokkal, és ezek komoly sikereket is hoztak nekünk. A sok munka felrázott bennünket, a  bemutatók alkalmával pedig  alkalmunk nyílt ünnepelni is.

A Rómeó és Júliával kezdtünk Eperjes Károly rendezésében. Átütő lendülete, dinamikája fiatalosan szólt – miközben megjelentek már az előadásban sorsajándékként a kaposvári színművész egyetemisták, akik hozták a mindent elsöprő szenvedélyt. A szenvedély kifejezés fiatalos életérzést takar. A színház is a fiatalok terepe, az ő művészetükkel, lelkesedésükkel érvényes, így nagy sikerű előadás született, aminek a közönség nagyon örült.

A következő bemutatónk az én darabom, Az angyalok nem sírnak volt. Ez egy más karakterű produkció, mélyenszántó, megrendítő, eltérő hangvételű üzenettel az 1956-os szabadságharcunkról, s ekkor már gyerekszereplők is megjelentek, akik elkezdték betölteni nemcsak a színpadot, hanem a nézőteret is. Egyre többen. Ugyanis ezután mutattuk be A legyetek jók, ha tudtok! című zenés játékot, amit Nagy Viktor rendezett a rá jellemző magas színvonalú igényességgel. Hihetetlen sikert ért el stáb, a darab mondanivalója, a gyerekek teljesítménye az előadásban igazán jót tett a lelkeknek, szíveknek. Eperjes Károly főszereplése maga volt a reveláció. Nem játszott, hanem azonos volt Néri Szent Fülöppel. Szerintem ilyen lehetett Fülöp atya. Olyannyira szerette a közönség ezt a darabunkat, hogy valóságos jegyostromot élt át a színház, és Sopronban elterjedt a szlogen az előadásunkról: „Legyetek ott, ha tudtok...”

Közben kamaratermi körülmények között elkészült Jean Anouilh A pacsirta című színműve, ez Jeanne d' Arc történetét mutatta be Kéri Kitty rendezésében. Beleadta minden szenvedélyét, szakmai tudását, nagyon neki való ez a darab. Korábban Veszprémben rendezte, ám Sopronban teljesen más bemutató született. A társulat kiválóan vett rész a munkában, s ebben az előadásban mutatkozhatott be egy újabb fiatal tehetség, Labánné Szalai Katalin ugyancsak a kaposvári egyetemről. Mindemellett nagy büszkeségünk ebben az évadban, hogy Haumann Máté is játszott a produkcióban – valamint a Rómeó és Júliában is –, aki pedig az Oppenheimer című tucatnyi Oscar-díjat nyert filmben szerepelhetett. A pacsirta évadunk egyik zászlós előadása, hiszen meghívták az Országos Színházi Találkozóra, Kaposvárra. Ez nagy publicitás, öröm, hiszen jelezni tudtuk: a munka, ami itt elkezdődött, az ilyen szakmai igényességgel, minőséggel zajlik.

A soproni színház mindemellett bevállalt az évadban egy ritka műfajú előadást, a népszínművet. Jött A vén bakancsos és fia, a huszár. Kiss József elmondta, hogy ez is tartozhat a szenvedélyhez, ahhoz a gondolatvilághoz. Eperjes Károly játszott régen a műből készült tévéjátékban, s abban Gobbi Hilda és Páger Antal alakította a főszerepet. Látta, hogy működik ez a mű a közönség előtt, s ezt az emlékét fogalmazta újra. Bűbájos játék született, táncosokkal, zenekarral, önfeledten komédiáztak a színészek, ismét ott voltak a fiatalok a színpadon, s mivel maga a műfaj, a stílus ritkán látható, nem bántuk meg, hogy színpadra került. Szépen megállta a helyét.

Kiss József elmondta, hogy a színházigazgatás számára alkotás, nem hatalmi tevékenység.

Ez egy élő közeg, szervezet, lélekvilág. Vezetni kell finoman, megértően, humorral, empátiával. Itt mindenkinek az élete ott nyugszik a vezető vállán. Át kell látni, ennek milyen a hozadéka a társulatban, hiszen áthatja a napokat, az alkotói folyamatot. A hiúságot, az irigységet, az önzést száműzni kell. Nem hasznos, ha egy színházigazgató akarja rendezni szinte az összes előadást, vagy ha színész a direktor, akkor nem illik minden előadásba beletennie magát. Ez szolgálat, nem önmegvalósítás. Az fontos, hogy egy vezető megmutassa a gondolatvilágát, mércéjét, színvonalát, értékrendjét egy-egy előadással, de ennél fontosabb a közönség. Őket kell színesen, igényesen kiszolgálni, de nem a talponálló szintjén, hanem elegánsan, mintha a néző a Gundel Étteremben járna. Finoman, ízléssel, sokszínűen az egyetemes és a magyar kultúra minőségével. Hiszen ez a közös szenvedélyünk.

Képek forrása: Soproni Petőfi Színház