A közelgő március 15-ei ünnepségen városi díjakat, kitüntetéseket is átadnak.
Továbbá a Magyar Vöröskereszt Országos Szövetsége Sopron MJV önkormányzata számára a véradó mozgalomban kifejtett tevékenységéért támogatói oklevelet adományozott, amit dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármesterek vettek át a közgyűlésen.
A napirendi pontok között igazgatói pozíció betöltéséről szóló pályázatok kiírását is megtárgyalta a közgyűlés. A nyár folyamán a Hermann Alice Óvoda és a Széchenyi István Városi Könyvtár vezetőjének igazgatói megbízása lejár, így pályázat kiírásáról döntött a közgyűlés, amelyben a vezetői megbízás következő öt éves időtartamára nyílik lehetőség a pályázóknak.
Mindemellett az április 12-én esedékes országgyűlési választások során közreműködő szavazatszámláló bizottságok tagjait is megválasztotta a képviselőtestület. Rendeletmódosításra is sor került a februári ülésen, melyben a rendkívüli időjárás miatt szükségessé vált a rászorulók számára ingyenesen biztosított tűzifáról szavaztak. Az önkormányzat pótkérelmezési időszakot hirdetett január 12. és február 12. között a szociális tűzifa támogatásának ügyében azzal a céllal, hogy széles körben elérhető legyen az állam és az önkormányzat által nyújtott támogatás. A módosítással a célcsoportok szélesebb köre tudja majd igénybe venni a támogatást.
Magyarország Kormánya a lakosság számára pályázati programot hirdetett, melynek köszönhetően 2027 végére mintegy 150 ezer lakóingatlan energetikai korszerűsítésre számíthatunk. A programhoz Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata is csatlakozik, melynek érdekében az önkormányzat és az MVM Optimum Kft. hosszútávú együttműködési megállapodást köt. Az együttműködés célja a lakossági energiahatékonysági fejlesztések elősegítése, valamint közfeladatot ellátó intézmények energetikai korszerűsítése. A program keretein belül a hűtő-fűtő klímaberendezések, napelemes rendszer telepítését és komplex energetikai korszerűsítését szeretnék megvalósítani. Ezek közül a klímaberendezések telepítésével kezdik meg a programot, melyet 2026 márciusában el is indítanak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20260226%2520k%25C3%25B6zgy%25C5%25B1l%25C3%25A9s%2FDSC03636.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fda%2F60%2Fdsc03675.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F1a%2Faa%2Fdsc03678.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fd2%2F63%2Fdsc03727.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F99%2Fe6%2Fdsc03653.jpg)