| 2025. június. 11. | 3 perc olvasás

Kiváló eredményeket díjaztak

Az országos szakmai, tanulmányi és sportversenyeken kiváló eredményt elért tanulókat és felkészítő oktatókat köszöntötték a Soproni Szakképzési Centrumban.

A Soproni Szakképzési Centrum hatodik alkalommal rendezte meg „Akikre büszkék vagyunk” címmel díjátadó ünnepségét a középiskolások országos szakmai, tanulmányi, sport- és egyéb versenyein kiemelkedő eredményt elért tanulók és felkészítő oktatóik köszöntésére. Ugyancsak az ünnepség keretében díjazták azon oktatókat és tanulókat, akik „önzetlenül az iskoláért” tevékenykedtek a tanév során. A középiskolások országos tanulmányi, szakmai, kulturális és sportversenyei, valamint a kiemelkedő iskolai tevékenységért díjazott tanulók és oktatók köszöntésére rendezett díjátadó ünnepség. Munkájukkal, szorgalmukkal, odaadásukkal folyamatos szervezői és segítői akár az iskola rendezvényeinek, akár a pályaorientációs vagy diákönkormányzati tevékenységnek, akikre a mindennapokban is lehet számítani.

Az eseményen köszöntőt mondott dr. Farkas Ciprián polgármester, aki gratulált a díjazottaknak:

Immár megszokhattuk, hogy a Soproni Szakképzési Centrum diákjai évről évre számos szakmai versenyen vesznek részt és szép sikereket érnek el. Ezekre a sikerekre emlékezünk most. A szakképzés akkor látja el a feladatát és tölti be jól a szerepét, ha alapvetően a munkaerőpiaci igényekre reagál. Úgy gondolom, hogy Sopronban ez megvalósul, és ezt ezek a sikerek is alátámasztják. Gratulálok a díjazottaknak!
Fotó: Horváth Ádám Bence

A rendezvényen részt vett továbbá Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki büszkeségét fejezte ki, hogy ennyi tehetséges tanulónak és kiváló felkészítő tanárnak ad otthont Sopron.

Úgy gondolom, hogy amióta elindult a duális képzés, lendületet kapott a képzőhelyek ösztönzése, és ezek az eredmények is ezt támasztják alá. Lényeges, hogy a leendő szakemberek ne csak a tanműhelyekből, hanem a való világból is tanuljanak. Úgy vélem, hogy az elmúlt években Sopronban nagyon magas színvonalon folyt a szakemberek képzése.

Fotó: Horváth Ádám Bence

A tanulók az idei tanévben is több országos megmérettetésen vettek részt, legyen az regionális vagy országos szintű, egyéni vagy csapatverseny: Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), WorldSkills és EuroSkills szakmai bajnokságok országos válogatói, továbbá egyéb szakmai, gasztronómiai, kézműves, ügyviteli, sportversenyek és Diákolimpia. 

Kuntár Csaba, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója hangsúlyozta:

Mi a Soproni Szakképzési Centrumban nagyon fontosnak tartjuk azokat az eseményeket, amikor egy időszakot értékelünk. Most ennek a tanévnek az értékelése következik, és az elmúlt időszakban diákjaink nagyon sok versenyen vettek részt. Ezek szakmai versenyek, sportversenyek vagy kulturális versenyek voltak. Úgy gondoljuk, hogy az év lezárásaként mindenképpen össze kell gyűlnünk, és együtt kell ünnepelnünk a diákokat.
FFotó: Horváth Ádám Bence

Ebben a tanévben is számos kiváló eredmény született. A legkiválóbb szakmai eredményt az OSZTV Szakma Sztár döntőjében érte el a Soproni SZC Vas- és Villamosipari Technikum gépjármű-mechatronikai technikus tanulója, Szabó Péter, aki 1. helyet szerzett. Felkészítője Horváth Miklós szakmai oktató. A Szakma Sztár Fesztiválon egy 7. helyezés is született, Bálint Andrea, a Soproni SZC Handler Nándor Technikum fodrász tanulója érte el ezt a szép országos eredményt. 

A Handler Nándor Technikum diákjai a WorldSkills és EuroSkills országos válogató versenyeken is remekeltek. Egy grafikus tanuló, Tóth Evelin 3., egy fodrász tanuló, Horváth Armand 4., Hargitai Réka pedig 5. helyen végzett.

Kiválóan szerepeltek a diákok az SZKTV és OSZTV versenyeken is: Kovács Rebeka logisztikai technikus (Fáy-technikum), Döbrösi Richárd gépi és CNC forgácsoló (Vas-Villa’ Technikum), Kakuk Ramóna cukrász szaktechnikus (Vendéglátó Technikum) és Balog Daniéla kereskedelmi értékesítő (Vendéglátó Technikum).

Fotó: Horváth Ádám Bence

Dobogós helyezések is születtek: a 67. Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Bajnokságon egyéniben Barkovics Nóra, Fábiánkovits Lili és Varga Bence fodrász tanulók szereztek 1. helyezéseket, a szakiskolák versenyében pedig a Handler Technikum a 2. helyen végzett, Az országos szakmai versenyek sorában a Soproni SZC Hunyadi János Technikum (Csorna) tanulója, Lukácsi Levente gépírásban szerzett 1. helyezést.

A felsorolt eredmények önmagukért beszélnek, egyúttal rávilágítanak a szakképzés fontosságára, és megmutatják, hogy a szakképző intézményekben magas színvonalú szakmai képzés folyik.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek