Marton Antal rendkívüli adottságokkal rendelkezett, Mátrai József kezei alatt tanulta meg a védés fortélyait. Tizenhat évesen már a Soproni Selyem csapatában a felnőttek között védett, majd az SVSE-ben folytatta. A lila-fehérek NB II-es csapatában tizennyolc évesen mutatkozott be.

– Könnyű olyan „NB I-es” védelem mögött kapuban állni, mint Kőmíves Csiri, Salamon Slema vagy Horváth István Nyegi – mondta az egykori klasszis.

Négy évet védett az SVSE másodosztályú csapatában, pályafutása folyamatosan ívelt felfelé. Szolnokra került katonának, ahol a Légierő SE csapatának kapuját őrizte, 1954-ben a bajnokság végén osztályzó mérkőzéssel az NB I-be jutott a csapat. A másik ágon szintén katonaalakulat, a Kőbányai Dózsa volt az osztályzó győztese, amelyet az SVSE játékosa, Rajnai János erősített.

Marton Antal leszerelését követően folytatta pályafutását az SVSE-ben, majd kis anyagi vita miatt – amely 800 forintról szólt – 1957-ben átnyergelt a patinás rivális klubhoz, a SFAC-hoz. Sikerek és néha balsikerek után 36 évesen, 1966-ban befejezte a védést. Visszavonulása után az egyesületnél különböző funkciókat töltött be, mert mint mondotta: „Ahol sokat kapott az ember pályafutása alatt, abból illik valamit visszaadni”. Így lett a vitorlázó szakosztály főtitkára. Munkája az adminisztrációig terjedt, mivel a vitorlázás gyakorlati részéhez nem értett, nem is űzte. Az örökséget, a sport iránti szeretetet Tamás fia vitte tovább, aki testnevelő tanárként dolgozik. A sportága viszont nem a labdarúgás, hanem az atlétika, ezen az területen ért el országos sikereket.

Marton Antal ma is jó egészségnek örvend, az egykori kitűnő kapuvédő a rendszeres mozgás híve, szerinte ez a hosszú élet titka.