Kiváló soproni eredmény a közlekedésbiztonsági versenyen

Közlekedésbiztonsági versenyt rendezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mosonmagyaróváron. A versenyen huszonnyolcan indultak és mérték össze tudásukat „ügyintéző gépjármű" és „készenléti szer” kategóriában. A verseny felépítése felmenő rendszerű, azaz a megyei versenyen elért 1-3. helyezettek indulhatnak a regionális versenyen, az országos döntőbe pedig a regionális versenyek kategóriánkénti legjobbjai kerülhetnek be.

A versenyen tizennégy kétfős csapat vett rész, amelyek közül öt az „ügyintézői gépjármű”, kilenc pedig a „készenléti szer” kategóriában állt rajthoz. A versenyzőknek elsőként elméletben kellett bizonyítaniuk, a közlekedéssel és a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre írásban válaszoltak. A tesztlap kitöltését követően a vetélkedő pályabejárással folytatódott, amelynek során a versenyzők ismerkedhettek a pályával és az előttük álló feladatokkal. A sofőröknek a járművükkel egy bójákkal kijelölt pályán kellett végighaladniuk, ahol többek között szlalom, parkolás, akadályelkerülés és tolatás volt a feladat. A versenyt Sári Ákos tűzoltó alezredes, igazgatóhelyettes zárta, okleveleket adott át a legjobbaknak, majd kiemelte a verseny célját, amely a biztonságos vezetés, valamint a közlekedési balesetek számának csökkentése.

Az „ügyintézői gépjármű” kategóriában az alábbi eredmények születtek:

I. helyezett: Ragats Attila tű.fhdgy. - Pirger Attila tű. szds. - Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség

II. A mosonmagyaróvári kirendeltség csapata

III. A győri kirendeltség csapata.

Készenléti szer kategóriában:

I. Szabó Krisztián tű.ftőrm. - Molnár Balázs tű.ftőrm. - Mosonmagyaróvár Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

II. Győr HTP

III. Sopron HTP csapata

Legnépszerűbb cikkek