A szív világnapját a Szív Világszövetsége kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságára, valamint a megelőzési módszerekre.
![](https://fw.photos/uYC01HZ64RPM8YKzbAWYmpIb5Yo=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2F20220908%2520szent%2520mih%25C3%25A1ly%2520temet%25C5%2591%2FDSC01389.jpg)
Kiemelkedik a jeles napok sorából, hiszen a kardiovaszkuláris betegségek (pl. szívinfarktus, agyvérzés, agyi infarktus, trombózis, stb.) több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi egyéb halálok együttesen. Ráadásul ezek, a szűrővizsgálatokon való részvétellel, időben felfedezhetők és kezelhetők, egészségesebb életmóddal megelőzhetők – hívta fel a figyelmet dr. Kulcsár Dániel, a Soproni Gyógyközpont orvosigazgató-helyettese. A kormány Egészségügyi Ágazati Stratégiája mentén intézményünk egyik fő célkitűzése a prevenciós szemlélet terjesztése, az egészségnevelés, hogy ezáltal is hozzájáruljunk a lakosság egészségének megőrzéséhez, a betegségek időben történő felismeréséhez – tette hozzá.
![](https://fw.photos/DfjRF1QvS6N_FSpTRC72YrQ7Eo0=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2F20220908%2520szent%2520mih%25C3%25A1ly%2520temet%25C5%2591%2FDSC01366.jpg)
A Soproni Gyógyközpont a nemzeti népegészségügyi programokkal összhangban rendszeresen szervez a lakosságot megszólító prevenciós rendezvényeket. Az elmúlt évben a járvány ellenére 21 közösségi aktivitást kezdeményeztünk; szűrőprogramokkal, sajtómegjelenésekkel és felvilágosító tevékenységgel hívtuk fel a figyelmet a leggyakoribb betegségek megelőzésére – vette át a szót Rádonyi Zsanett szervezési igazgató, aki az idei szív világnapi programra kitérve elmondta: komplex, valamennyi korosztályt megszólító rendezvényt állítottak össze.
Soproni középiskolás diákoknak videófilm-készítési pályázatot írnak ki, melynek részleteit szeptember 22-én teszik közzé. Emellett csatlakoztak a Soproni Önkormányzat által szervezett „Tekerj Sopron!” elnevezésű kerekpáros felvonuláshoz is, ahol a kórház saját biciklis csapattal népszerűsíti az aktív testmozgást. Az idősebb korosztályra is gondolva, dr. Szalay Katalin osztályvezető főorvos „Szívünk titkai” címmel tart előadást a Lővér Nyugdíjas Klubban. Ezenkívül szűrőprogrammal és tanácsadással is várják majd a klubtagokat.
Célunk, hogy a már jól működő prevenciós tevékenységünket folytassuk és tovább bővítsük a jövőben, így az év során további rendezvényekkel, szűrőprogramokkal és sajtómegjelenésekkel segítjük a lakosság egészségmegőrzését – tette hozzá Rádonyi Zsanett.
![](https://fw.photos/CU7e3vF3ctUS2CQso6QvAum2Exk=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2F20220908%2520szent%2520mih%25C3%25A1ly%2520temet%25C5%2591%2FDSC01387.jpg)