| 2023. március. 31. | 2 perc olvasás

Konferencia egy kibucban, avagy licista élmények Izraelben

Hazatért izraeli útjáról Kiss Dániel (12. D), aki a SUSTAINERGY – Nemzetközi Ifjúsági Innovációs Konferencián vett részt. Ezúttal a kémia és a biológia területén kellett új megoldásokat keresnie, és naná, hogy megoldotta!

Kiss Dánielnek két órája volt kitalálni egy olyan innovációt, amely a fenntarthatóságot szolgálja. A végzős licista ötlete  azután izraeli utazást ért, vagyis a soproni Líceum diákja részt vehetett a Nemzetközi Ifjúsági Innovációs Konferencián, ahol a világ számos részéből odasereglett tehetséges diákok a megújuló energetika témakörében nemcsak tapasztalatot szereztek, hanem csapatban versenyeztek is. Talán mondanunk sem kell, hogy Dani előkelő helyet szerzett, pedig... De meséljen inkább ő:

- A konferencia és csapatverseny szervezője az Eilat-Eilot Megújuló Energia Kezdeményezés volt, egy regionális energetikával foglalkozó nonprofit izraeli cég volt. Az előzetes országonkénti kiválasztók nyerteseit, vagyis huszonöt külföldi diákot láttak vendégül egy Eilat közelében lévő kibucban és velünk volt huszonöt helyi fiatal is. A kibuc olyan volt, mint egy kis önellátó falu, csak éppen a sivatagban. Itt töltöttünk egy hetet és négy fős csoportokban dolgoztunk egy-egy projekten. A konferencia központi témája a hidrogén volt, a mi csapatunk pedig azt választotta feladatául, hogy dolgozzunk ki ötleteket arra, hogyan lehet a kék hidrogén előállítási folyamatában a szén-dioxidot lekötni. Kék hidrogénnek nevezik egyébként a fosszilis alapú, földgáz és vízgőz felhasználásával előállított hidrogént, a folyamat közben keletkező szén-dioxid jelentős részét pedig megkötik és különböző területeken felhasználják. Léteznek erre kidolgozott módszerek, de nagyon drágák...

- No, én pont ilyen arcot vághattam, amikor ez kiderült, hiszen az erősségem nem éppen a kémia és a biológia. De a kezdeti meghökkenés után belevetettük magunkat a témába, s most utólag már azt mondom, jó volt ez így. Egy hét alatt számomra teljesen új tudományterületeket ismertem meg. Nagyon sokat dolgoztunk a feladaton, állandóan ezen agyaltunk, de élveztük. A csapatunkban egyikőnk sem volt erős kémiából, ezért inkább gazdasági oldalról közelítettük meg a problémát, vagyis igyekeztünk racionalizálni a széndioxid felhasználását. Például üvegházakban, ahol gyorsabban nő tőle a paradicsom - mint megtudtam -, vagy az algák fotobioreaktoraiban. Az egyik mentortól kaptuk az ötletet, hogy egy bizonyos alga kismértékű fogyasztása a szarvasmarhák metánkibocsátását kilencvenkilenc százalékkal csökkenti. Igen, először mi is nevettünk, s a részletekbe most inkább nem is mennék bele, de az a lényeg, hogy kidolgoztuk a folyamat minden lépését. Végül prezentálnunk kellett a munkánkat és meglepő módon harmadikak lettünk a versenyben - mondta el Dani. Azért tartottam meglepőnek a jó helyezést, mert egyiküknek sem volt erőssége a kémia, míg más csoportokban voltak akár természettudományos diákolimpiákon rendszeresen résztvevő diákok is.

De egy jó ötlet aranyat ér, s Dani az ötletelésben verhetetlen. Elmesélte egyébként azt is, hogy a thaiföldiek kivételével középiskolás diákok vettek részt a konferencián, a többség viszont kelet-európai országból érkezett. A programok során jártak vállalatoknál, megnézték más kibucok megújuló energetikai projektjeit, de volt, hogy a tábortűz mellett, és egyéb közösségi programokon pihenhettek egy kicsit. Dani nagyon élvezte, új benyomások és impulzusok érték, vagyis pöröghetett az agya ezerrel.

Legnépszerűbb cikkek