Gróf Bánffy Miklós külügyminiszter, szépíró, grafikus, színházi ember és illusztrátor is volt politikai szerepe mellett.
Erényeiről a Soproni Múzeum igazgatója is megemlékezett az egykori miniszter születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett konferencián.
„Nagyon fontos szerepe volt a soproni népszavazást előkészítő tárgyalásoknál Bánffy Miklósnak, ezért is fontos megemlékeznünk róla. Sok tekintetben neki köszönhetjük azt, hogy ebben az ügyben született egy diplomáciai megoldás” – mondta el dr. Tóth Imre, igazgató.
Az eseményen köszöntőt mondott Sopron polgármestere is. Dr. Farkas Ciprián hangsúlyozta; hangsúlyos érdemei vannak Bánffy Miklósnak, amely sok magyar jövőjét befolyásolta.
– tette hozzá Sopron polgármestere.
Az eseményen részt vett Tóth Éva önkormányzati képviselő is.
Bánffy szívesen fogadott figura volt nyugat-európai politikai körökben.A kormányfővel együtt egy elszigetelt országot vezetett be az új európai rendbe. Diplomáciai érzékének nagy hasznát vette a Nyugat-Magyarországról szóló tárgyalások idején. Erre emlékezve néhány éve köztéri szobrot állítottak neki Sopronban.
A tudományos tanácskozás a Magyar Géniusz Program támogatásának köszönhetően valósul meg.
A köszöntők után előadásokkal folytatódott a konferencia.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520m%25C3%25A1jus%2F20230517%2520b%25C3%25A1nffy%2F2023.05.17_banffy_150_tom_1361.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F01%2Fef%2F20230517-banffy-150-tom-1354.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F10%2Fa6%2F20230517-banffy-150-tom-1361.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F81%2F27%2F20230517-banffy-150-tom-1372.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa8%2F6c%2F20230517-banffy-150-tom-1383.jpg)