| 2020. november. 7. | 5 perc olvasás

Konyhakoncert sorozat indult a soproni zenei élet szereplőivel

Egy konyha. Egy süti. Egy zenekar. Három dal. Pár kamera, pár óra így együtt, mert csak a zene kell, bárhol, akárhol. Ezt kínálja az az online konyhakoncert sorozat, ami a közelmúltban indult el a helyi zenei életben. A Music & Jam - The Kitchen Session Live-ról Nagyváradi Andrea és Tarnai László „Tatus” ötletgazdákat kérdeztük.

– Mért döntöttetek úgy, hogy vendégül látjátok a soproni zenészeket a saját konyhátokban? Hasonló kezdeményezések vannak-e, és ezek mennyiben hatottak rátok?

Tatus: A mostani Covid helyzetben egyértelműen látszik, hogy egyre kevesebb lehetőség van a zenés kikapcsolódásra. Azt gondoltuk, mi lenne, ha mi magunk hívnánk zenekarokat, hogy zenéljenek nálunk a konyhában. Közben készítünk videót. Jól jár a zenekar, mert lesz egy feltehetően igényesebb videójuk, és mi is jól járunk, hisz a saját otthonunkban élvezhetjük a mini koncert élményeket. Az alap ötlet természetesen nem a mienk. Vannak erre nyilvánvaló külföldi példák. Ilyen pl.: a Tiny Desk, ahol egy iroda asztal mögött zenélnek világhírű zenekarok, de hasonló alapokon nyugszik a Balcony Tv is.

Andi: Hosszú idő óta foglalkozunk esküvői filmek készítésével, és szerettük volna valami teljesen másban kipróbálni magunkat, hogy inspirálódjuk és megújuljunk, úgy, hogy közben magunkénak érezzük az egész folyamatot. Kézenfekvő volt mindehhez a saját otthonunkat felhasználni.

- Kiket hívtatok meg eddig és hogyan alakul a következő program?

Tatus: Imola és a Four Corners zenekar (fotóinkon) volt az első minikoncert a konyhában. Magunk is meglepődtünk, hogy mekkora sikere lett, jóval szerényebb elképzelésünk volt a fogadtatásról. A következő zenekar a Drawing, egy nagyon energikus hardcore banda, de hozzánk egy kifejezetten visszafogott stílusban hozták el a dalaikat. Utánuk következik a Toolate zenekar (borítóképünkön). Egy iszonyatosan hangulatos mini házibulit nyomtak nálunk. Nagyon be tudták lakni a konyhát. Várjuk, hogy megmutathassuk!
A következő hetekben érkezik a Legyen a viziló zenekar, Zselenyszky Tamás ex- Eleven Hold frontember, aki ma többnyire szólóban működik, de a Lensky Mob zenekar szövegírója és énekese, akik egyébként soproniak. Várjuk majd a Blues Hangers-t, Riedl Helga jazz trióját, egy acapella együttest és még nagyon sok mindenki van a listán, akiket szeretnénk meghívni hozzánk.

- Meddig tervezitek folytatni a projektet?

Tatus: Bár a Covid hozta létre, de nem tervezünk semmi olyat, ami a végét jelenti. Ahogy a vírushelyzetet sem lehet megjósolni, úgy ezt sem tudjuk. Alapvetően hosszú távban gondolkodunk, de ezt sok minden befolyásolja. Mennyi időnk és energiánk, na meg pénzünk lesz ezt folytatni…. A szomszédok hogy bírják… :-) Mi szeretnénk nagyon, ha ez tudna működni sokáig. Ugyanitt szponzor kerestetik! :-)

Andi: Amíg örömet okoz, lelkesedéssel csináljuk, és értéket tudunk teremteni ebből, amíg a játékosság megmarad bennünk, mindenképpen csinálni fogjuk tovább.

Tarnai László - Tatus
Tarnai László - Tatus

- Zenészként mennyire befolyásol abban, hogy kik lépnek fel nálatok az, hogy kiket ismersz,  - akár zenésztársként, barátként - illetve az, hogy milyen műfajú zenék állnak hozzád közel?

Tatus: Nem tartom magam zenésznek. Egy, a zene iránt elkötelezett, alázatos, zenerajongó vagyok, aki időnként még zenélés címe alatt csörömpöl itt-ott. Nem csak olyan zenészeket, zenekarokat szeretnénk vendégül látni, akiket mi ismerünk és szeretünk. Várjuk zenekarok jelentkezését, bátran jöjjenek el! Nyilván valamilyen szinten tudnunk kell, hogy milyen zenét képviselnek, de alapvetően mindenre nyitottak vagyunk, ahogy mi magunk is mindenevők vagyunk a zenében.

- A soproni zenei élet nagyon sokszínű, és a legtöbb esetben összetartó, hiszen mindenki ismer szinte mindenkit ezen a területen. Sok az „átjárás” is a zenekari tagok között egy-egy formációban. Mennyire mutatkozik meg ez az összetartás ebben a járványos, a szórakoztatóipar számára nehezebb időszakban?

Tatus: A zenekarok többsége ajánlja egymást egy ilyen helyzetben és talán még azon túl is, legalábbis mi ezt tapasztaljuk. Több olyan zenész, zenekar van, akiket amikor megkeresünk még mondanak két - három másik zenekart, hogy szerintük kiket lenne érdemes hívni.

– Mért pont konyha? Milyen hangulatot, miliőt szeretnétek ezzel megteremteni, illetve mi az üzenete?
 

Tatus: A konyha a mi életünkben központi szerepet játszik. A családunk életében 90 százalékban itt tartózkodunk. A gyerekek itt játszanak nagyon sokszor, itt is tudunk pihenni, hisz bár a kamerák nem mutatják, de van egy ágy is a konyhánkban. Nagyon szeretünk jókat főzni és enni, szerintem jó vendéglátók vagyunk. A barátokkal is mindig a konyhában múlatjuk az időt egy - egy finom étel és némi ital társaságában. A konyha meg tudja adni egy hely intimségét, harmóniáját, ahol igazán fontos és jó dolgok történhetnek. S fontos, hogy a zenészeknek ez egy komfortzónán kívüli hely, amit ők maguk meg tudnak szelidíteni és a saját képükre formálni addig, míg nálunk zenélnek.

Andi: Amikor megvettük ezt a házat, az a szoba volt a legrosszabb állapotban, amiből a konyha lett; padlótól plafonig telepakolva mindennel, így rengeteget dolgoztunk azon, hogy ilyen szép legyen, és azt hiszem, büszkék is vagyunk rá, hogy milyen jól sikerült. Szeretnénk megmutatni, hogy egy szeretettel berendezett helyiség mennyi pluszt tud hozzátenni az ember életteréhez.

 - Sütivel várjátok a zenekarokat, ez a gesztus ad keretet a videónak. Mért pont süti? 

Tatus: Azért süti, mert minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a feleségem nagyon jól főz és bármiből képes isteni ételt készíteni.Egy konyhában mi mást lehetne? A sütit pedig mindenki szereti, maximum nem vallja be. S persze az előnév: Music and Jam. A zenészek tudják a Jam mit jelent: egy improvizáción alapuló örömzenélést. Azonban a magyarban a Dzsem, az inkább a lekvárra hajaz. Ezért van a süti mellé lekvár is. :-)

Andi: Ha az ember vendégül lát bárkit, természetes, hogy várja valamivel, és a sütik egy nagyon jó kis keretet adnak az egésznek, illetve a vendégzenészek is érzik, hogy itt tényleg szeretettel fogadják őket. Szeretnénk, ha mindenki, aki beteszi a lábát hozzánk, otthon érezné magát egy kicsit.

- Technikailag milyen kihívást okoznak a felvételek, különösképpen a hang?

Tatus: A felvételek 4 kamerával készülnek. 2 fix és 2 mögött állunk mi ketten. Mindegyik kamera természetesen rögzít hangot is, de magát a zenét külön is rögzítjük az esetek többségéban és a zenének megfelelően. Nyilván egy pop, rock zenekart célszerű jó minőségű hanggal is felvenni, de például egy acapella zenekar, kórus nem feltétlenül igényel nagy hangtechnikát. Eddig sokszor a zenekar hozta a saját hangtechnikusát és rögzítették a hangot, majd kikeverve visszaküldték nekünk. A hang rögzítése sarkalatos pont. A jövőben erre szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni, és lehetőség szerint invesztálni is  fejlesztésébe. 

Andi: Illetve a ház nem hangszigetelt, így a szomszédok is “élvezhetik” ezeket a házi koncerteket… A hangerő mérőszintje az, ha a beállásokkor kimegyek az utcára, hányadik szomszédig hallom a zenét.

A Music & Jam - The Kitchen Session Live Youtube csatornája IDE kattintva érhető el.

Legnépszerűbb cikkek