| 2021. július. 7. | 2 perc olvasás

Kormányinfó – Gulyás: jó eséllyel lesz negyedik járványhullám

Jó eséllyel lesz negyedik hulláma a koronavírus-járványnak, javarészt a delta variáns miatt, de a fertőzés főként azokat fenyegeti, akik nem oltatták be magukat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányinfón. A miniszter beszélt arról is, hogy az építőiparban tapasztalható drasztikus áremelkedések miatt októbertől bizonyos termékek exportját engedélyhez kötik.

Gulyás Gergely elmondta, hogy valamennyi Magyarországon alkalmazott oltóanyag védettséget nyújt a koronavírus delta variánsa ellen, ezért a kormány arról döntött, hogy oltási akciót indít. Ennek lényege, hogy medikusok segítségével a háziorvosok személyesen is felkereshetik azokat a 60 évnél idősebbeket, akik eddig nem oltatták be magukat. Kiemelte, hogy idehaza már hatféle oltóanyag közül lehet választani, és ha ma valaki regisztrál, akkor két napon belül megkaphatja az oltást.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a negyedik hullám alapvetően fog eltérni az előző háromtól, mert döntően azokat fogja érinteni, akik nem oltatták be magukat, közöttük súlyosabb is lehet a lefolyás, mint a korábbi hullámok idején.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, hogy minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy az ország túléljen egy negyedik hullámot. A mai matematikai modellek alapján a negyedik hullám a második hullám legmagasabb pontját sem tudja elérni. Az egészségügyi ellátórendszer kibírja a negyedik hullámot, és az ország működése is folyamatos lehet, nem kell arra számítani, hogy hasonló intézkedések lesznek, mint az első három hullám esetén, de odáig eljuthatunk, hogy a védettségi igazolvány használatára, meglétének ellenőrzésre ismét szükség lesz – mondta.

A miniszter kitért arra is, hogy ha a beoltható közösség 80-85 százaléka be lenne oltva, akkor a delta variáns elleni nyájimmunitás is meglehetne. Jelenleg 2,5 millió ember nem oltatta be magát idehaza – mondta.

Szintén kérdésre válaszolva beszélt a miniszter arról is, hogy szükség van-e egy esetleges harmadik oltásra. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely azt hangsúlyozta, hogy a kormány a szakértői jelentésekre alapozva fog dönteni. Ha a szakértők azt mondják, hogy szükséges a harmadik oltás valamely oltóanyag esetében, akkor a kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel. Hozzátette, hogy mind a hatféle oltóanyagból van elegendő mennyiség egy esetleges harmadik oltás elrendelése esetén.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a kormányülésen tárgyaltak építésgazdasági intézkedésekről is, mert az építőanyagok ára drámaian emelkedett meg. „Látjuk, hogy a piaci folyamatok ehhez hozzájárulnak, de ilyen mértékű drágulást nem kellene, hogy eredményezzenek” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány ezért arról döntött, hogy bizonyos építőanyagok és termékek kivitelét azonnali hatállyal bejelentési és regisztrációs kötelezettséghez kötik, amit az EKÁER-ben (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) fognak ellenőrizni, vagyis ezeket a termékeket a bejelentés tudomásulvételét követően lehet kivinni az országból. Október 1-jétől pedig ezen termékeket engedélyhez kötik. Ezek a termékek a következők: acél- és vastermékek, szigetelőanyagok, homok, kő, kavics és sóder.

Hozzátette, hogy kiegészítő bányajáradékot vezetnek be néhány alapanyagnál. Kőfejtés, gipsz, kavics, homok, kréta- és agyagbányászat, cementgyártás, mész- és gipszgyártás tevékenységet végző vállalkozás homok, sóder, cement és kavics esetén a kormány által meghatározott áron felüli értékesítés esetén a különbözet 90 százalékát kiegészítő bányajáradékot fizet meg. Ez kiterjed azokra a vállalkozásokra, amelyeknek az árbevétele a 3 milliárd forintot meghaladja. Mindezek mellett a bányászati kitermelési kötelezettség határidejét egy évre szállítják le két évről.

 

Borítókép forrása: MTI/Illyés Tibor

Legnépszerűbb cikkek