| 2020. május. 7. | 1 perc olvasás

Koronavírus: ellenőrizték a nagylózsi időskorúak otthonát

A Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ Időskorúak Otthona nagylózsi telephelyére látogatott csütörtökön Mihály Imre alezredes, az intézményparancsnok, aki megfelelőnek ítélte a létesítmény jelenlegi védekezési feltételeit. Ugyanakkor kialakítottak a telephely szakértőivel közösen egy munkatervet, amelynek köszönhetően még nagyobb biztonságban lehetnek az intézmény lakói és a dolgozói egyaránt.

- Mihály Imre alezredessel, az intézményparancsnokkal közösen bejártuk a telephely egész területét - emelte ki Szabóné Németh Mária, a Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ Időskorúak Otthona nagylózsi telephelyének intézményvezetője. - Az  alezredes úr meglátogatta az ellátottakat, illetve ellenőrizte az izolációs szobákat és a raktárhelyiségeket. Tehát minden olyan épületet megmutattunk neki, amelyet szükséges volt látnia. Az így szerzett tapasztalatok alapján megbeszéltük az elkövetkezendő időszak feladatait és kialakítottunk egy megfelelő munkatervet. Örömünkre szolgált, hogy az intézményparancsnok megfelelőnek találta a jelenlegi védekezési feltételeket és módokat is - fejtette ki.

Az intézményvezetőtől megtudtuk: az otthonban még nem jelent meg az új típusú koronavírus, és mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon. - Minden szükséges védőfelszerelést és fertőtlenítőszereket is biztosítunk a kollégáknak. Emellett törekszünk arra is, hogy minél kevesebb legyen a kontakt közöttünk, illetve a kint lévők között. Ha pedig a kórházból visszaérkezik egy lakónk, 14 napra izolációs szobába helyezzük el – részletezte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ Időskorúak Otthona nagylózsi telephelye 200 férőhelyes - jelenleg 165 rászoruló ellátott él az intézményben. Az átlagéletkoruk magas, több mint 80 év - kettő betegnek nemrég ünnepelték meg a 100 éves születésnapján.

Legnépszerűbb cikkek