| 2020. szeptember. 28. | 1 perc olvasás

Körözték az egyházasfalui férfit, a soproni rendőrök fogták el

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hét embert fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetése közben tetten értek, míg kettőt az ellenük érvényben lévő körözés miatt, egy személyt mintavétel, míg egyet biztonsági intézkedés céljából fogtak el, majd állítottak elő. A járőrök intézkedéseik során 459 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyből három esetben mutatott pozitív értéket a műszer.

Sopronban, a Csarnok utca 1. szám előtt fogták el a rendőrök - igazoltatását követően -ugyanazon a napon a reggeli órákban azt a 35 éves egyházasfalui férfit, akit a Győri Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancs alapján körözött. A férfit előállítását követően a Sopronkőhida Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei igazoltattak 2020. szeptember 27-én 10 óra 40 perckor egy 49 éves török állampolgárt. Az adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a férfi körözését Németország elrendelte el, így a külföldit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd – őrizetbe vételét követően - a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

Címkék: rendőrség

Legnépszerűbb cikkek